Kupaformára várva

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.02.28. 23:11
Címkék

Ha csak a csapatneveket tekint jük, a Werder Bremen–Bayern München mérkőzés rangadó. Ha a tabellán elfoglalt helyeket (a 11. látja vendégül a negyediket), akkor átlagos Bundesliga-meccs. Ha a kupaeredményeket, csúcsderbi, elvégre a Milant az UEFA-kupából kiejtő gárda várja a „tuti” BL-negyeddöntőst, a Sportingot 5–0-ra elintéző együttest. Ha meg elfogadjuk Jürgen Klinsmann véleményét, akkor két nagy múltú csapat összeütközése.

„Eddig izgalmas meccseket vívtunk, vasárnap is hasonlóra számítok – mondta a Bayern vezetőedzője. – A kupaeredmények miatt mindkét gárda önbizalomtól duzzadva léphet pályára. Van mit feledtetnünk a Bundesligában, Brémánál jobb helyet pedig nehéz elképzelni a folyamat elkezdésére.”

A tavaszi évadot mindkét fél botrányosan kezdte, a Werder egy, a Bayern három pontot szerzett négy kör alatt, ami a bajnoki cím szempontjából szinte semmi reménnyel sem kecsegtet. A hárompontos rendszer 1995-ös bevezetése óta még egyetlen olyan együttes sem nyerte el a salátástálat, amely négy tavaszi forduló alatt ötnél kevesebb pontot szerzett. Ráadásul a tavaszi mélyrepülés Jürgen Klinsmann statisztikáját is lerontotta, a tréner pontátlaga 1.81-re romlott – Erich Ribbeck működése (1992–93), illetve produkciója (1.74 pont/ mérkőzés) óta egyetlen bajor edző sem állt ilyen gyatra mutatóval. Brémai veresége esetén Klinsmann ezt is alulmúlja.

Győzelemmel viszont bizonyítja, a lisszaboni gála nem csupán a véletlen műve, hanem új korszak kezdete is volt.

Legfrissebb hírek

Döntetlent játszott az Újpest az ukrán bajnokság ötödik helyezettjével

Labdarúgó NB I
16 perce

Supermoto-vb: Visontán nyert először Bereczki, német siker S1GP-ben

Egyéb autó-motor
42 perce

Két magyar érem a boccia Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Van der Poel közel állt a bravúrhoz, de Tim Merlier nyerte meg a chateauroux-i sprintet

Kerékpár
1 órája

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
1 órája

Evezés: öt bajnoki címmel zárt Gadányi Zoltána Szegeden

Egyéb egyéni
1 órája

Gyorsasági kamion Eb: újabb győzelem és harmadik hely Kiss Norbertnek a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
1 órája

Szétlövés után negyedik lett a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik