A hajrá kötelessége

Ember legyen a talpán, aki érti azt, ami Szombathelyen zajlik. Hosszú évek után feljut a futballcsapat az élvonalba, ott cseppet sem újoncok módjára, megilletődötten, szinte a jelenlétért is bocsánatot kérve játszik, mi több, a negyedik helyen áll tizenkét fordulót követően, és közben áll a bál a városban. A közönség fütyül, mert a kedvencek nem verik meg a bajnokot, néhányan meglökdösik a helyi akadémia ifjú növendékeit – ez akkor is furcsa, ha a szurkolók zöme elítéli az ilyen incidenseket.

Megboldogult szurkoló koromban, úgy a hetvenes években én nagyon szerettem a csapatomat. Olykor szenvedett, kapott ki kínosan, mentem haza lógó orral meccsről úgy, hogy másnap még egy szerelmemmel is szakítottam, annyira nem tudtam elviselni, hogy „Kapa” ötször, nem elírás, ötször alázott meg minket.

Bizony, minket. Mert a szurkoló egy a játékossal, ha utóbbi őt képviseli a pályán, azaz ha küzd, ha ereje végéig harcol a győzelemért, a sikerért, az ő boldogságáért. Olykor az sem baj, ha ma éppen a másik volt a jobb, majd jön a jövő hét, az új meccs, az új remény, a lényeg az, hogy vagyunk mi, és mi egyek vagyunk.

Aztán a kilencvenes években már tudósítottam olyan meccsek tucatjait, amelyeken a „Hajrá!” el sem hangzott, jó néhány játékos szegény édesanyja viszont sohasem csinálhatott programot meccsek idején: mégiscsak kellemetlen társaságban megállás nélkül csuklani. Nem mondom, hogy az indulatok olykor nem találtak igazolást a pályán látottakban, de akkor is: a vég kezdete, ha a szurkoló nem örülni, a közösség élményét átélni, hanem gyűlölni megy ki a lelátókra.

Mindezt talán – értsd: reményeim szerint – túlzás a Szombathelyen zajló eseményekről szólva megemlíteni, de hirtelenjében nem is tudom, szeretnék-e ott most játékos vagy edző lenni. Az eredmények a szakmai stáb és a csapat mellett szólnak, és terhes lehet olyan kapcsolatban élni, amelyben a hiba bűn, és amelyben a botlás megbocsáthatatlan.

Nyilasi Tibor szerdai számunkban azt mondta erről, hogy a szurkolónak mindig igaza van. Ám ez az ezen az őszön látott Szombathely esetében csak akkor állja meg a helyét, amikor a szurkoló kimegy a stadionba, és ezt kiabálja: Hajrá, Haladás!

PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ