Tisztújítás

Vágólapra másolva!
2009.01.11. 01:05
Szavaztunk. Azt azért túlzás lenne kijelenteni, hogy ez a szavazás lázban tartotta volna a magyar sportéletet. Nem mondom, ha Schmitt Pál vetélytárssal indul immár hatodszor a MOB elnökének tisztségéért, nyilván óriási érdeklődés övezte volna a testület tisztújító közgyűlését, ám ellenjelölt nélkül borítékolható volt a fölényes „győzelme”, azaz a biztos újraválasztása, így elmaradt az igazi izgalom.

Persze a többi tisztségért azért nagy harc dúlt a háttérben. Én a MOB tagjaként az utóbbi hetekben zsáknyi levelet kaptam a kandidálóktól, és ez így is van rendjén: aki pályázik egy pozícióra, az kampányoljon, győzze meg a szavazókat, hogy nincs alkalmasabb ember az alelnökségre vagy az elnökségi tagságra, mint éppen ő.

Különböző kombinációkról érkeztek hírek, alkukról, amelyek állítólag megköttettek a kiegyensúlyozottság – értsd: politikai kiegyensúlyozottság – érdekében; szerény személyem egy híján tíz telefont kapott az ünnepek után arról, hogy milyen vezérkari felállás lenne a legüdvözítőbb a magyar sport számára. A hívók természetesen kivétel nélkül önmagukért is érveltek, de mint említettem, ez így természetes.

Aztán szavaztunk úgy, ahogyan, és igazán nagy szenzáció nem történt. Az alelnökök megválasztásakor még úgy tűnt, generációváltás zajlik, ám ahogy formálódott az elnökség, kiderült, túlzás erről beszélni. Ami a politikai kiegyensúlyozottságot illeti, az elnök a Fidesz EU-képviselője, az egyik alelnök, Borkai Zsolt ugyancsak az ellenzéki párt színeit képviselő polgármester Győrben, míg másokról csak tudni lehet, hogy hova húznak; a baloldalt képviselők többsége pórul járt – például Mesterházy Attila, az MSZP elnökségének tagja, amúgy a SOSZ elnöke –, ám a fölény mégsem bántó annyira, hogy ellehetetlenítené az együttműködést a jelenlegi kormánnyal.

Egyvalamiben viszont könnyen észrevehető a változás: a korábbihoz képest sokkal több egykori olimpiai bajnok vagy korábbi sportcsillag került a MOB irányításába, olyanok, akik a civil életben is bizonyítottak már, azaz mostantól ismertebb és népszerűbb arcok jeleníthetik meg a testületet.

Ma még lehetetlen megmondani, lesz-e más hozadéka ennek a közgyűlésnek. Szavaztunk, az élet pedig megy tovább. Alighanem ennyi történt, semmi más.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik