Lehmann nyomdokain

Munkatársunktól ½Munkatársunktól ½
Vágólapra másolva!
2008.03.07. 00:24
Címkék

Jens Lehmann, 1997, tizen egyesek… „Ne is folytassák, ez még nem a döntő” – torkollt le mindenkit Manuel Neuer, a Schalke kapusa a Porto ellen tizenegyespárbajban kiharcolt továbbjutás után. A gelsenkircheni csapat a Lehmann-bravúrokkal az Internazionale otthonában kiharcolt UEFA-kupa-siker óta nem ért el ekkora diadalt a nemzetközi porondon (az első számú sorozatban meg sohasem jutott ilyen messzire), és a mostani sikerét is egyértelműen a „Bundesligában” mindössze 2006. augusztus 15-én bemutatkozó, lassan 22 esztendős kapusnak köszönheti. A német kommentárok egyértelműen fogalmaztak: „Borzasztóan játszott a Schalke, még jó, hogy volt egy Neuere.” A Kicker osztályzatai hűen tükrözik a produkciók minőségét: Neuer 1-est kapott, a következő legjobb kalkulus a 3-as volt (amit nyolcan érdemeltek ki).

„Végre megmutattam, hogy nem vagyok olyan rossz, és nem csupán az a Manuel Neuer létezik, akit előszeretettel kritizálnak a bajnokik után – mondta a kapus. – A tizenegyeseknél szerencsém volt, meg jól is spekuláltam. Főleg Lisandro Lópezé volt erős lövés, de a BL-ben már nem lehet csak hógolyókat várni…”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik