Mellékszerepre ítélve

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2007.12.06. 23:27
Külföldön sokkal jobb meccset vezetni, mint itthon. Nemcsak azért, mert az embert első osztályon utaztatja az UEFA, és szétnézhet Európában, hanem azért is, mert egy-egy Bajnokok Ligája-találkozón vagy Európa-bajnoki selejtezőn jóval kevesebbet kell dolgozni, mint a magyar bajnoki mérkőzéseken. Kassai Viktor, aki bírói rangsorunk utolsó helyén végzett, az utóbbi időben két fontos nemzetközi meccsen működött.

A Franciaország–Litvánia Eb-selejtezőt és a Dinamo Kijev– Manchester United BL-meccset bízták rá, vagyis valódi világsztárokkal volt együtt a pályán, de egyikükkel sem került konfliktusba. És ő vezette az Újpest–Debrecen bajnokit is, amely után napokig háborogtak a Megyeri úti fanatikusok – tegyük hozzá, joggal – egy meg nem adott szabályos gól miatt. Kétségtelen, Kassai Viktornak könnyebb dolga volt Nantesban és Kijevben. Az előbbi helyszínen huszonnégy, az utóbbin tizenhárom szabálytalanság történt.

A Megyeri úti rangadón harminckilenc, vagyis ezen az egy meccsen többször kellett sípolnia, mint a két másik meccsen összesen. Persze ettől még elnézhetett volna egy gólt a franciák vagy az angolok meccsén is – az ilyen tévedések láttán mindenütt nekiesnek a játékvezetőnek –, de Kassai Viktor ott nem hibázott. Ebben azért az is szerepet játszhatott, hogy Wayne Rooney vagy éppen Thierry Henry nem dobta fel magát percenként, csatárként is tudtak, akartak szabályosan szerelni, és kétes ítéletet követően sem üvöltöztek Kassai Viktorral. Mert a szórakoztatóiparban mindenki partnere a másiknak. A játékosok nem akarják állandóan megvezetni a bírót, nem reklamálnak folyamatosan.

A játékvezetőt nem tekintik szükséges rossznak, akit folyamatosan át kell verni, csőbe kell húzni. A profik nemigen foglalkoznak a bíróval – egészen addig, amíg nincs baj. Ha valóban hibázik a játékvezető, akkor persze nem kímélik, de nem provokálnak konfliktusokat. Tudják, hogy nem a balhé, hanem a játék és a gól szórakoztatja a nézőket. Biztosak lehetünk benne, hogy Franciaországban és Ukrajnában már nem is emlékeznek Kassai Viktorra. Nem foglalkoznak vele, mert a világsztárok nem engedték meg neki, hogy abban a műsorban ő legyen a főszereplő.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik