Barátok csatája

A. Z., CH. G. A.A. Z., CH. G. A.
Vágólapra másolva!
2007.09.21. 00:25
Címkék
Eljött a nagy nap, az Alba Volán pénteken Innsbruckban bemutatkozik az osztrák ligában. Pat Cortina, a tiroliak edzője élete egyik legnehezebb mérkőzésére készül a fehérváriak ellen. Pedig nem is a magyarok az összecsapás esélyesei…

„Ilyen helyzetben még sohasem voltam pályafutásom során. A Volánnal magyar bajnoki címeket nyertünk, a játékosok többségét barátomnak tekintem, Székesfehérvár a második otthonom. Nem beszélve arról, hogy közben a magyar válogatottnak is szövetségi kapitánya vagyok. Nehéz érzelemmentes profinak maradni ebben a helyzetben. De azért szeretnénk győzni – mármint mi, a HC Innsbruck” – nyilatkozta telefonon a kanadaiolasz szakember, aki 19.15 órától az Alba Volán ellen vezényli csapatát az EBEL 1. fordulójában. A középszerűségből kitörni vágyó tiroli együttes vezetői mélyen a zsebükbe nyúltak a cél (dobogó) érdekében: a kiváló szakvezető mellett 11 minőségi hokist igazoltak. Jesenicéből rögvest hármat: az AHL-ben megedződő kapust, Seamus Kotykot, a szlovén válogatott gólvágóját, Tomaz Razingart és az előző idény egyik felfedezettjét, Jean-Philippe Parét. A védelemben az ex-NHL-es Mario Larocque, a Villachból szerződtetett Herbert Hohenberger, a Milánóból érkező Armin Helfer és a Bundesligában is bizonyító Gerhard Unterluggauer a legnagyobb név. Elöl egy kanadai klasszis, a közel 200 NHL-fellépést maga mögött tudó Craig Darby jelenti az életveszélyt, de az előző szezonban 27 meccsen 57 pontot termelő, 142 NHL-meccset játszó Harald Ofner semlegesítése sem lesz egyszerű.

„Iszonyúan kemény lesz, mint minden meccsünk. Tudjuk, vállaltuk, állunk elébe! –mondta határozottan Énekes Lajos, a csütörtökön utazó Volán másodedzője, aki Pat Cortina munkáját segíti a válogatottnál. – Érdekes lesz a főnök ellen meccselni, az biztos. Beszéltünk telefonon, de a találkozó nem került szóba. Inkább az, hogy milyen bort vigyek ki neki.”

Vajon miképpen állja meg a helyét a Volán a bombamezőnyben? – ez a kérdés foglalkoztatja leginkább a hokibarátokat. Hatványozottan érdekes Pat Cortina véleménye. Nézzük, ő mit gondol erről: „Egy adott meccsen bármelyik csapatot legyőzhetik Ocskay Gáborék, a nehézséget inkább az okozza majd, hogy három és fél hónap alatt harminchat mérkőzést kell lejátszaniuk, ráadásul harminchat kemény meccset. Ilyesmihez aligha szoktak hozzá, de majd menet közben hozzászoknak. Hiszem, hogy sok szurkolónak és szakembernek meglepetést okoznak a magyarok, talán ők lesznek a legmotiváltabbak a tíz csapat közül. Végre olyan színtéren is megmutathatják tudásukat, amilyenhez hasonlón eddig nem volt lehetőségük.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik