Vinokurov hétvégéje volt

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2006.09.04. 01:19
Címkék
A kilencedik volt a Spanyol körverseny királyetapja, mivel a 207.4 kilométer hosszú szakaszon a kerékpárosoknak – sorrendben – egy harmadik, két első, még egy harmadik, egy kiemelt és végül egy első kategóriás hegyet kellett megmászniuk.
A rajtnál ott volt a Danijal Ajmetov, kazah miniszterelnök is, aki nem csak unaloműzésként látogatott el a Vueltára, ugyanis az Astana-Würth csapatnak a kazah állam a tulajdonosa.Ahogyan az várható volt, az első négy hegyen együtt jutott át a mezőny, az ötödiken aztán elkezdődött a verseny, elöl mindössze huszan, az éllovasok maradtak.A hatodik hegy, a La Cobertoria utolsó kilenc kilométeres átlagban 8.5 százalék meredekségű volt. Hét kilométerrel a befutó előtt két kazah klasszis, Andrej Kaszecskin és Alekszandr Vinokurov robbantott. Ennél is fontosabb volt viszont, hogy a három spanyol, Alejandro Valverde, Carlos Sastre, José Angel Gomez Marchante és az olasz Danilo Di Luca alkotta kvartett leszakította az aranytrikós szlovák Janez Brajkovicot.Vinokurov hiába vezetett végig, Kaszecskin így sem bírta a tempót, így „Vino” egyedül maradt, és a szombati után a vasárnapi etapot is megnyerte. Mögötte Valverde, majd Kaszecskin érkezett, s a spanyol a második helyével átvette a vezetést. A nap vesztese Brajkovic lett, aki végül 2:14 perc hátránnyal futott be, elveszítve az aranysárga trikót, és visszaesve a hatodik helyre. Bodrogi László 94. lett (29:45 perc hátrány), összetettben négy hellyel csúszott hátrébb, most a 89. Hétfőn pihenőnap lesz, kedden egy könnyebb szakasszal folytatódik a Vuelta.
Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
24 perce

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
1 órája

Nádas Bence: Jó formában az ember kívánja, hogy végre fájjon

Kajak-kenu
1 órája

Szavazzon, ki nyerje meg a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
1 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban; nagy erősítések a Leverkusennél – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
1 órája

Varga Ádám rajtot rontott, az utolsó 150 méteren hínár ragadt a hajójára, ám így is első idővel középdöntős a vb-n

Kajak-kenu
2 órája
Ezek is érdekelhetik