Varga Ádám rajtot rontott, az utolsó 150 méteren hínár ragadt a hajójára, ám így is első idővel középdöntős a vb-n

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Milánó
Vágólapra másolva!
2025.08.21. 15:19
null
Varga Ádám a legjobb idővel jutott középfutamba (Fotó: MTI/Ceglédi
A gyorsasági szakágban hatból hat egységünk döntőbe s hétből hét hajónk középfutamba jutott a Milánóban zajló kajak-kenu világbajnokság csütörtöki versenynapján.

Kisütött a nap az Idroscalo felett a kajak-kenu vb második versenynapjára, s nem csak az ég tisztult, hanem a döntős mezőnyökről alkotott kép is. A délelőtti programcsomagban még mindig csak előfutamokat tartottak, délután viszont már a középfutamok is megkezdődhettek.

A szerdai előfutamok során egyik kajak négyesünk sem tudott győzni, hatalmas fegyvertény, hogy a középfutamban viszont mindketten! A hölgyek – Fojt Sára, Pupp Noémi, Ujfalvi Laura és Kőhalmi Emese – fantasztikusan versenyeztek, a briteket és a szlovákokat is több mint fél másodperccel előzték meg. A futam erősségéről mindent elmond, hogy a párizsi olimpián ezüstérmes, azóta félig átalakult német egység a negyedik helyen zárt, így nem jutott fináléba. 

A Szegeden világkupagyőztes Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely, Tamási Zsombor alkotta négyes mindvégig fej fej mellett küzdött az olimpiai bajnok németekkel, és megverte őket, 16 századmásodperces előnnyel végzett az első helyen. 

Kiss Ágnes és Nagy Bianka, olimpiai negyedik C–2-es sportolóink is közel voltak a győzelemhez, az utolsó métereken azonban elkapták őket a fehéroroszok, akik három századmásodperccel nyertek. Az A-döntőhöz természetesen a második hely is elegendő volt.

Gyönyörűen versenyzett a C–1 500 méter középfutamában Fejes Dániel, aki fél távnál még a fehérorosz Hleb Csabataru mögött haladt, ám ezt követően begyújtotta a rakétákat, és csaknem egyhajónyi különbséggel nyert s jutott be a péntek délutáni döntőbe. 

Férfi egyes 200 méteren is mindkét honfitársunk futammásodikként jutott döntőbe, kajakban a szám világbajnoki bronzérmese, Csizmadia Kolos, kenuban a kétszeres világbajnoki ezüst- és bronzérmes Hajdu Jonatán szerepelt kiválóan.

A rossz rajt ellenére a teljes mezőnyből a legjobb időeredménnyel nyerte meg K–1 500 méteren az előfutamot a szám háromszoros Európa-bajnoka, az ezer egyesben kétszeres olimpiai s egyszeres világbajnoki ezüstérmes Varga Ádám: „A rajtot követően furcsa hangot hallottam, ami miatt azt hittem, visszahívtak minket, emiatt lemaradtam az elején. Az utolsó százötven méteren hínárba akadtam, ami lelassított, örülök, hogy ezek ellenére is sikerült nyernem” – fogalmazott Varga Ádám a helyszínen.

Újonnan összeállt kajak kettesünk, Kurucz Levente és Nádas Bence megmutatta, mekkora potenciál rejlik benne, az előfutamot csaknem két másodperces előnnyel húzták be, összesítésben a második legerősebb idővel jutottak középfutamba. A srácok kifejtették, már nagyon éhesek voltak a versenyzésre, s alig várják, hogy a következő körben is megmutassák magukat, amelyre úgy tekintenek, mintha már a döntő lenne.

Eb-bronzérmes kenus egységünk, Kollár Kristóf és Juhász István is rendkívül jól ment az előfutamban, mindvégig versenyben volt a győzelemért, ami automatikus döntős szereplést jelentett volna. Ez azonban nem jött össze, a kínaiak 38 századmásodperccel megelőzték a mieinket, akik így a második helyen értek célba.

Eb-bronzérmes női K–2-es hajónk, Kiss Blanka és Lucz Anna negyedikként ért célba, a középfutamban szurkolhatunk nekik legközelebb. Sérülését követően bemutatkozott és K–1 200 méteren középfutamba jutott a négyesben olimpiai ezüst-, kettesben bronzérmes, ezer egyesben világ- és Európa-bajnok Gazsó Dorka Alida. A kettesben olimpiai ötödik és világbajnok kenus, Takács Kincső C–1 200 méteren jutott középfutamba.

A síkvízi szakág sportolóinak kedvezett az időjárás, a para kajak-kenusoknak viszont nagyon nem: délután fél négyre hatalmas zápor és jégeső csapott le az Idroscalóra, ezért a para versenyzők előfutamait péntek reggelre halasztották – a magyarok közül egyedül Boldizsár Dalma tehette próbára magát, VL 2 200 méteren hatodikként jutott a középdöntőbe.

 

Legfrissebb hírek

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
Tegnap, 10:36

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
Tegnap, 9:37

Szombaton országszerte 40 vízitelep várja a kajak-kenu iránt érdeklődőket

Kajak-kenu
2025.09.10. 14:04

„Emlékezetes világbajnokságot tudhatunk magunk mögött” – Bauer Gyula a maratoni kajak-kenu vb-ről

Kajak-kenu
2025.09.08. 13:41

Kajak-kenu: hét érmet nyertek a fiatalok a maratoni vb pénteki napján

Utánpótlássport
2025.09.05. 19:22

Tizenegy érem az utánpótlás- és parasportolók pénteki mérlege Győrben

Kajak-kenu
2025.09.05. 18:14

Csorba Zsófia és Csikós Zsóka aranyérmes a győri maratoni vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.04. 16:51

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
2025.09.04. 09:00
Ezek is érdekelhetik