Lázár Zoltán visszavágott

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2006.09.02. 01:35
Címkék
Ennél rosszabb már nem jöhet – gondolhatta Lázár Zoltán az aacheni fogathajtó-világbajnokság díjhajtását követően, a nyitó szám során ugyanis kifütyülték és megdobálták őt a német szurkolók, mivel nem bírták elviselni, hogy lova doppingügyének következtében Michael Freundtól elvették a legutóbbi vb aranyérmét.
Az eset után Lázár Zoltán és magyar szövetség illetékesei panaszt tettek, a szervezők pedig kifejezték sajnálatukat a közönség minősíthetetlen viselkedése miatt. Pironkodva kértek elnézést a magyar hajtótól, mondván, ez az incidens Aachennek is rendkívül kellemetlen, majd több biztonsági embert rendeltek ki a versenyre, amely pénteken a maratonhajtással folytatódott.Lázár Zoltán pedig méltóképpen adott választ a német drukkereknek, nagyszerű teljesítménynyel – nyolc akadályból kettőnél is a leggyorsabbnak bizonyulva – a tizedikről az ötödik helyre jött fel. Ugyancsak ötödik lett magában a maratonhajtásban, de úgy, hogy mindössze három ponttal maradt el a győztes és az összetettben is élre álló holland Ysbrand Chardontól.„A díjhajtás szubjektív, a maratonhajtás pedig objektív, ez nagyon sokat számított – kezdte Lázár Zoltán. – Persze a közönség ma sem érdemelt fair play díjat, ezúttal is sokan próbáltak megzavarni. Nagyon örülök az ötödik pozíciónak, ennél ugyanis szinte lehetetlen lett volna feljebb kapaszkodni. Ráadásul a csapat is jól szerepelt, még akár az aranyérmet is megszerezhetjük, míg egyéniben a harmadik helyet tartom a maximumnak.”Lázár Zoltán mellett a másik két magyar hajtó teljesítményére sem volt panasz, Dobrovitz József hetedik, Bárdos Attila tizenharmadik lett, összetettben pedig a nyolcadik, illetve a tizenötödik helyen állnak a szombati záró szám, az akadályhajtás előtt.
Legfrissebb hírek

Döntetlent játszott a Csíkszereda az ausztriai edzőtábor előtt

Minden más foci
15 perce

Szabalenka kiesett, a selejtezőből érkező kínai viszont döntőzhet Berlinben

Tenisz
27 perce

MotoGP: újabb sprintfutamos Márquez-dupla

Egyéb autó-motor
53 perce

TCR World Tour: magabiztos Michelisz-győzelem az első monzai versenyen

Egyéb egyéni
54 perce

Részvételi rekordot döntött a 3. MOL Campus Öbölúszás

Úszás
1 órája

Csikós Zsóka 1000, Varga Ádám 500, Lucz Anna 200 méteren Európa-bajnok

Kajak-kenu
1 órája

Bolgár támadóval erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem indul Wimbledonban a világranglista 15. helyezettje

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik