Floyd Landis: pozitív B-próba

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2006.08.06. 02:37
Címkék
Vége a találgatásoknak, biztossá vált, amit eddig is sejthettünk, a Tour de France győztesének, az amerikai Floyd Landisnek a B-próbája is pozitív eredményt hozott.
Ismeretes, a bringástól a Tour 17. szakaszán – amikor az előző napi leszakadás és nyolcperces hátrány után öt percet vert az egész mezőnyre – vett doppingminta hozott pozitív eredményt, az amerikai kerekes szervezetében a megengedettnél magasabb volt a tesztoszteronszint. Bár Landis végig tagadta, hogy doppingolt volna, sőt még arra is hivatkozott, hogy az előző nap elfogyasztott sörtől nőtt meg tesztoszteronszintje, a B-próba nem igazolta a verzióját.Miután a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) nyilvánosságra hozta az eredményt, csapata, a Phonak azonnal szerződést bontott vele, igaz, ez a legkisebb gondja, hiszen vélhetően elveszik tőle a Tour-győzelmet – amely így az eredetileg második helyen végző spanyol Oscar Pereiro Sio ölébe hullhat –, valamint kétéves eltiltásra is számíthat. Landis kijelentette, bajnoknak tartja magát, nem akarja befejezni a pályafutását, és nevének tisztára mosása, igazának bizonyítása érdekében a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul.
Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
23 perce

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
1 órája

Nádas Bence: Jó formában az ember kívánja, hogy végre fájjon

Kajak-kenu
1 órája

Szavazzon, ki nyerje meg a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
1 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban; nagy erősítések a Leverkusennél – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
1 órája

Varga Ádám rajtot rontott, az utolsó 150 méteren hínár ragadt a hajójára, ám így is első idővel középdöntős a vb-n

Kajak-kenu
2 órája
Ezek is érdekelhetik