Solberg egyszerűen hihetetlen

TÓTH ANITA jelenti OlbiábólTÓTH ANITA jelenti Olbiából
Vágólapra másolva!
2004.10.01. 22:04
Címkék
Amit Petter Solberg az utóbbi időben művel, az egyszerűen hihetetlen.Nincs is nagyon más választása, mint a győzelemért harcolni, hiszen csak akkor van némi esélye a világbajnoki címe megvédésére, ha a hátralévő összes futamot megnyeri.
De még ez sem elég, hiszen a jelenlegi éllovas Sebastien Loebnek még ebben az esetben (mármint, ha Solberg legyőzhetetlen marad az elkövetkező három versenyen) is elég 13 pontot szereznie, és ő az új világbajnok.
De ne menjünk ennyire a dolgok elébe, hiszen a norvég egyelőre a Szardínia-ralit sem nyerte meg, tény viszont, hogy tetemes előnnyel vezet, és fölényéhez egész nap kétség sem férhetett. A hatból három gyorsasági szakaszt megnyert, és már az elsőt olyan fölénnyel, hogy attól kezdve akár nyugodtan hátra is dőlhetett volna - ha nem éppen Szardínián lennénk. Merthogy itt minden egyes méter tartogat meglepetéseket, a versenyautók által kiforgatott sziklák életveszélyesek a gumikra nézve.

Petter Solberg remekül kezdett, hatból három gyorsaságit megnyert
Petter Solberg remekül kezdett, hatból három gyorsaságit megnyert
Petter Solberg remekül kezdett, hatból három gyorsaságit megnyert
Szóval az első napon Solberg dominált (miközben csapattársa, Mikko Hirvonen váltóhiba miatt búcsúzni kényszerült), de még semmi sem dőlt el, hiszen Marcus Grönholm és Sebastien Loeb lőtávolon belül van, és csak arra vár, hogy a sorozatban harmadik futamgyőzelmére készülő norvég hibázzon.
Grönholm élvezi az autózást a 307 WRC-vel, amelynek végre semmi baja sem volt (nem csoda, hogy Rovanperä is a legjobb hat között van vele). A korábbi kétszeres világbajnok finn jó ritmusban autózott, és nagyon optimista a felzárkózást illetően, csakúgy, mint Loeb, aki annak ellenére begyűjtött egy szakaszgyőzelmet, hogy a pontverseny éllovasaként ő rajtolt elsőként, vagyis ő takarította az utat.
Hármójuk csatája még biztosan hoz majd izgalmakat, csakúgy, mint a negyedik helyért Carlos Sainz, Markko Märtin és Harri Rovanperä ütközete. Märtin egyébként a nap elején állt jobban is az ötödik helynél, ám rengeteg időt veszített amiatt, hogy a kocsiba beáramló por nem távozott, ő pedig nem látott szinte semmit. ----
Sávolt Attilának nemcsak Mirnijjel, de fájós könyökével is meg kell küzdenie
De nézzük, mi történt a két magyar párossal, hiszen nekik sem volt könnyű dolguk a vb-futam első napján. A Benik Balázs, Rácz Bence kettős a 12. helyen állt, amikor két gyorsasági szakasszal a vége előtt elromlott a Fordban a kormányszervó. Ez normális esetben is megterhelő, hát még akkor, amikor csupa szűk kanyar a pálya. Benik a nap végére már a kezét is alig tudta felemelni a sok erőlködéstől, és hiába tett meg mindent az ügy érdekében, még így sem közelítette meg az előző körben elért időeredményeit. Körülbelül négy-öt percet veszített, és a 20. helyre csúszott vissza az összetettben. "Az első három gyorsasági szakaszt bemelegítésnek szántuk, nem küzdöttünk életre-halálra, engem is meglepett ezután, milyen jól állunk az összetettben - mondta Benik. - Ebből még pontszerzés is lehetett volna, ha van egy kis szerencsénk, ehelyett már megint csak a gondok. Nem tudom, mit mondjak, úgy érzem magam, mintha az idény elején valaki megátkozott volna."
A Citroennel száguldó Bútor Róbert, Táborszki Attila páros sem volt felhőtlenül boldog a nap végén, bár élete első világbajnoki futamán annak azért örült, hogy befejezte a napot, és folytathatja a küzdelmet. Méghozzá a 40. helyről, ami a tények ismeretében nem is olyan rossz! Történt ugyanis, hogy a Szuper1600-as kategória magyar bajnoka az első gyorsasági szakaszról két első defekttel jött ki, és emiatt már önmagában elég tetemes hátrányt szedett össze, de sajnos ez még csak a kezdet volt. A meglehetősen rossz rajtszáma miatt (a fene se érti a rendezőket, hogy egy nemzeti bajnokot miért sorolnak névtelen pilóták mögé…) a második szakaszon utolérte az előtte indulót, aki szintén utolért valakit. Így vonatoztak a porban és a hőségben, mintha jobb dolguk nem lenne. Majd a harmadik szakaszon megismétlődött ugyanez, annyi különbséggel, hogy most már ketten voltak a vonat tagjai - Bútort egyáltalán nem töltötte el örömmel, hogy megint gyorsabb volt, mert a szűk utakon nem tudott előzni. "Az már csak hab volt a tortán, hogy a negyedik gyorsasági rajtja előtt elszakadt a kuplungbovden, és bár Attilával kicseréltük, kaptunk negyven másodpercnyi büntetést, mert késtünk a rajttól - mondta Bútor. - De az a legfontosabb, hogy versenyben vagyunk. Egy nap alatt több tapasztalatot gyűjtöttünk, mint otthon egy egész versenyhétvégén." ---- 1. Szardínia-rali, a 16 futamos vb 13. versenye, Olbia
Az állás az 1. nap után: 1. Petter Solberg, Phil Mills (norvég, brit, Subaru Impreza WRC) 2:00:00.8, 2. Grönholm, Rautiäinen (finn, Peugeot 307 WRC) 30.3 másodperc hátrány, 3. Loeb, Elena (francia, Citroen Xsara WRC) 34.8 mp h., 4. Sainz, Marti (spanyol, Citroen Xsara WRC) 59.8 mp h, 5. Märtin, Park (észt, brit, Ford Focus WRC) 1:07.2 p h., 6. Rovanperä, Pietiläinen (finn, Peugeot 307 WRC) 1:22.5 p h., 7. Duval, Prevot (belga, Ford Focus WRC) 1:33.2 p h., 8. Navarra, Fedeli (olasz, Subaru Impreza WRC) 3:42.1 p h., …20. Benik Balázs, Rácz Bence (magyar, Ford Focus WRC) 13:50.2 p h., …40. Bútor Róbert, Táborszki Attila (magyar, Citroen Saxo Szuper1600) 28:39.9 p h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik