Lovassport: Rajthoz áll a teljes élmezőny

BARANYAI ANTALBARANYAI ANTAL
Vágólapra másolva!
2003.05.01. 22:06
Címkék
Negyvenhat nevezés futott be a május 2. és 4. között sorra kerülő fábiánsebestyéni Kinizsi Rt. 2000 Nagydíjáért kiírt A-kategóriás egyes-, kettes- és négyesfogat-hajtó idénynyitó minősítő- és válogatóversenyre. Legnépesebbnek a világbajnokságra készülő kettes fogatok mezőnye ígérkezik, ahol huszonheten indulnak. Az első válogatóversenyen természetesen a teljes hazai élgárda rajthoz áll, így a nyolcszoros világbajnok Lázár testvérpár mellett csapatvilágbajnok társuk, Nyúl Zoltán és a portugál és spanyol nemzetközi versenyen kiváló eredményt elért Szabó Erika is ott lesz a résztvevők között. Látványosnak ígérkezik az aacheni kiküldetésért versengő 12 négyes fogat küzdelme is, hiszen ők már a jövő évi kecskeméti 17. négyesfogathajtó-világbajnokságra is alakítgatják, építgetik fogataikat. Kérdés, hogy Bozsik József és ifjabb Dobrovitz József csatájába bele tud-e majd szólni a Belgiumban készülő Böhler János, vagy a nagy visszatérő technotextes Kecsekméti László. A legkevesebb indulót – szám szerint hetet – az egyeseknél regisztráltak, igaz, nekik az idén nincs jelentősebb nemzetközi viadaluk.
Idénynyitó pónifogathajtó-verseny, Tatárszentgyörgy
Férfiak. Akadályhajtás. Kettes fogatok: 1. Kovács Roland 0 hibapont/89.47 másodperc, 2. Horváth L. 0/90.29, 3. Nagy R. 5. Négyes fogatok: 1. Mórocz János 4.5/188.93, 2. Nagy S. 5, 3. Pál 30. Munkafogatok: 1. Kôszegi Miklós 0/38.70, 2. Sárai 0/40.53, 3. Zsikla 0/48.13. Vadászhajtás: 1. Kovács Roland 127.53, 2. Nagy R. 130.01, 3. Barta 130.04. Négyes fogatok: 1. Nagy Sándor 182.63, 2. Mórocz 195.27, 3. Pál 256.95.
Nôk. Kettes fogatok: 1. Kovács Evelin 76.96, 2. Jurászik 82.16, 3. Kajdócsiné 107.16

Díjlovagló országos minôsítô, Mór
Nagydíj (B): 1. Dallos Gyula (Xenophon LK), Lovely Dancer nevű lován 66.181, 2. Dallos Zs. (Xenophon LK), Leonardo n. l. 65.278, 3. Komjáthy Gy. (Veno Kft.), Jegyes n. l. 61.181. Nagydíj kűr: 1. Dallos Zsófia, Leonardo n. l. 69.667, 2. Dallos Gy., Lovely Dancer n. l. 69.167, 3. Komjáthy Gy., Jegyes n. l. 64.500

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a Veszprém és a Szeged párharca a bajnoki címért, vízben a Fradi a BL négyes döntőjében

Egyéb egyéni
5 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
5 órája

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
6 órája

Hein félpályás gólja döntött, a Metz egy év szünet után visszatért a Ligue 1-be

Francia labdarúgás
6 órája

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
6 órája

Nem került közelebb a Serie A-hoz Nagy Ádám és csapata

Olasz labdarúgás
7 órája

Nyéki Balázs: Az esélyesség egyben teher

Vízilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik