Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.05.29. 23:03

GARANCSI ISTVÁN szobrot kaphatott volna Fehérváron, most viszont az 1941 óta létező futballklub kivéreztetőjének, gyilkosának tartják.

Érdekes kettősség ez, és biztosan sokan nem értik, hogyan következhet az egyikből a másik, de a magyar labdarúgásban élők nagyjából „olvassák” ezt a sokáig gyönyörű, aztán egyre kevésbé szép, végül tragikus történetet, amelynek még így is lehetett volna korrekt, tisztességes vége, de nem lett, és lényegében úgy tűnik, hogy a Fehérvár FC tulajdonosa ledöntötte a saját maga által épített csodálatos palotát, és sóval szórta be a helyét, hogy az utána lévőknek még nehezebb legyen megművelni a korábban szépen termő földet…

A Fehérvár legutóbb 1999-ben esett ki az élvonalból, aztán azonnal visszajutott, de a 2000-es éveket végig bizonytalanságban élte, indult büntetőeljárás korábbi vezetői ellen, a csőd szélén táncolt, mígnem a fővárosi vállalkozó, Garancsi István 2007-ben megvásárolta az egyesületet, és egyértelmű volt a cél: legyen a magyar futball egyik legerősebb bázisa a Videoton!

A pletykák szerint Garancsi sohasem szerette a futballt, és az sem tartozott gyerekkori álmai közé, hogy Fehérváron legyen klubtulajdonos, mégis beszállt a bizniszbe, és hosszú távon ezzel biztosan nem járt rosszul, hiszen ha esetleg a Vidivel még veszteséget is termelt, a többi vállalkozása szárnyalt. A dicsőség fénye viszont egyértelműen a piros-kékekkel elért eredményei miatt vetült rá, ha ő nem lett volna, a Videoton most nem háromszoros bajnok, nem nyert volna még egy Magyar Kupát a korábban megszerzett mellé, és nem szerepelt volna kétszer az Európa-liga csoportkörében. Ha Garancsi nincs, talán ilyen stadionja sincs Székesfehérvárnak, mint most, nem jön edzőnek ide Paulo Sousa vagy éppen Marko Nikolics, nem szerepelnek piros-kékben olyan nemzetközi szinten elismert futballisták, mint a portugál Marco Caneira, a szerb Danko Lazovics vagy éppen az Anderlechtből hazatérő Juhász Roland.

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 20:24

NB I: élesen kritizálta a Fehérvár FC vezetőségét Cser-Palkovics András

Székesfehérvár polgármestere Facebook-bejegyzésében az elkötelezettséget és a szenvedélyt kérte számon Garancsi Istvánékon.

Aztán 2018-ban még egy szintet akart lépni a klub, elhagyta a Videoton nevet, beszállt névadóként az egyik legnagyobb magyar vállalat, amely korábban is szponzorálta az együttest, ekkor még az átkeresztelt Mol Vidi FC a Ferencvárossal egy szinten mozgott, és úgy tűnt, ez a két csapat lesz a magyar futball zászlóshajója. Csak éppen amíg a fehérváriaknál sorozatos szakmai melléfogások és bakik történtek (elhibázott játékospolitika, rossz igazolások), valamint a sportigazgatók és az edzők egymás kezébe adták a kilincset, a Fradi szépen elhúzott a Vidi és a magyar mezőny mellett, valószínűleg nem kevés frusztrációt okozva ezzel a fehérváriak főszponzorának, a tulajdonosnak.

A frusztráltság még több kapkodást, rossz döntést eredményezett, a hangulat meg csak romlott a klubnál, elmaradtak a várt eredmények. Közben a Vidi név is eltűnt, a Mol Fehérvár pedig 2023 májusában majdnem kiesett az NB II-be annak ellenére, hogy a költségvetése vélhetően a második legmagasabb volt a magyar mezőnyben.

A lojalitás hiánya itt mutatkozott meg a legerősebben. A névadó hanyatt-homlok elmenekült az első nagyobb kudarc után, hogy valami újba kezdjen Újpesten. A tulajdonos maradt, de láthatóan más szellemben irányította a klubot, sokkal inkább kivenni akart a futballból, mintsem betenni, és elkezdődött a „drágán adj el, olcsón szerezz!” időszaka. Azért nem írok „olcsón vásárolj!” mottót, mert a fehérváriak innentől leginkább olyanokat szereztek meg a piacról, akikért nemigen kellett fizetni, persze egy-egy kivétel akadt.

A 2023–2024-es idényt nagyon nem kezdte jól a svéd-lengyel Bartosz Grzelak irányította csapat, aminek áldozata – önszántából – Juhász Roland lett, aki sportigazgatóként még valahogy összekötötte a tulajdonost a szakmai stábbal. Hogy utána ki volt a sportszakmai felelős a Fehérvárnál, csak a jó ég tudja, a későbbi edző, Pető Tamás csupán annyit mondott, hogy idén télen nem azok a játékosok jöttek, akiket ő kért, de hogy ki nézte ki a selejt külföldi importot, rejtély.

Egy szó, mint száz: csodák csodájára Grzelak a negyedik helyig vitte tavaly a piros-kékeket, kiharcolta a nemzetközi szereplést, itt volt az esély, hogy a tulajdonos újra elkezdjen hinni, vagy ha már nem hisz, megpróbálja értékesíteni a klubot, mert érték még azért volt az öltözőben, nem beszélve a tradícióról, a pontosan negyven éve UEFA-kupa-döntőt vívó klub nimbuszáról.

De egyik verzió sem történt meg, ehelyett mintha egy nagyáruházban lettünk volna, úgy lettek eladva vagy ingyen elengedve a legértékesebb darabok. Válogatottak sora távozott: Fiola Attila, Tóth Balázs, Schön Szabolcs, Bese Barnabás, Gergényi Bence… Közülük néhányan vissza sem néztek volna, annyira nem érezték jól magukat a végén Fehérváron. A csapatot átvevő, az élvonalban szinte „nullkilométeres” edző, Pető Tamás mégis elkezdett abból a bizonyosból valamiféle várat építeni, és a megfiatalított, magyarosított Fehérvár biztos középcsapatként időnként remekül is futballozott.

No, ekkor gondolták a drukkerek, hogy egy-két téli erősítéssel ebből bármi lehet.

Lett is, a klub eladta a gólkirályjelölt szlovén Nejc Gradisart és a csapatkapitány Csongvai Áront, Pető meg csak nézett, mint a moziban, ahogy nyilatkozta is később, harmadszor kellett fél éven belül együttest építenie.

A szurkolók ekkor már azért tartottak attól, hogy ennek nem lesz jó vége, s bár a tavasz sem kezdődött rosszul, a Fehérvár elindult a lejtőn. A „gazdátlanság” jelei megmutatkoztak a csapaton, hiába zárt össze a szakmai stáb a játékosokkal, fogyott a bizalom, eltűnt a jövőkép, ami görcsöt és bizonytalanságot szült. S bár még bőven benn maradó helyen állt a Vidi, amikor hat fordulóval a vége előtt Petőt felállították a kispadról – sosem tudjuk meg, kinek a szakmai döntése volt – a hajó süllyedt, Tímár Krisztián pedig nem tudta elvégezni a szükséges javításokat, nem volt már hit a legénységben, hogy még meg lehet menekülni, főleg azért, mert elsőként a kapitány hagyta el a hajót, sőt, talán az utolsó idényben már fel sem szállt rá.

A roncs valahol ott van most a tenger mélyén, Garancsi István egy forintért adná oda, bárki felhozhatja a felszínre, ez már nem az ő gondja. Majdnem két évtizedig szépen szelte a hullámokat, közvetlenül vagy közvetve jövedelmezett is, de már nincs szükség rá.

A levelezés viszont megy, ami önmagában is szánalmas, főleg az a rész, hogy a szurkolók évek óta szidalmazzák a tulajdonost. Itt térnék vissza az első mondatomra: a szurkoló nem hülye, Garancsi István szobrot kaphatott volna Fehérváron – a Partizannak négy gólt rúgó Szabó Józsefnél is előbb –, ha Székesfehérváron azt látják, hogy valóban szereti a klubot, szereti a labdarúgást, lojális, egy nagyon kicsit lokálpatrióta, és a nagy bajban nem elengedi, hanem szorítja, magához húzza a csapat kezét.

A nyílt kommunikáció sohasem volt ennek az érának, vezetőségnek az erőssége, illetve dehogynem, a sikerek idején azért lehetett tudni, mi miért történik. Az elmúlt két évben nemigen akadt Székesfehérváron senki, aki elmondja, mi a koncepció, mi a cél, a tulajdonos nem nyilatkozott, a vezetőedző fölött nem volt, aki bármiért vállalta volna a felelősséget, így sorvadt el a fehérvári futball, amelyet, hangsúlyozom, Garancsi István mentett meg a megszűnéstől és virágoztatott fel, de szépen hagyta is a végén elhervadni.

Most Székesfehérvárnál és Cser-Palkovics Andrásnál pattog a labda, van még egy hét, hogy tovább éljen, talán újra Videoton néven a királyok városában a futball. A polgármester szerdán csak annyit írt ki az üzenőfalára: dolgozunk… Nála szerencsére ez jót jelent, mert munkájának jó lehet a vége.

Ennél többet most nem kívánhatnak a fehérvári drukkerek.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Erős Gábor: Ha magát a Kazincbarcikát nézem, akkor nem feltétlenül erre a klubra van szükség az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
5 órája

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
5 órája

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
7 órája

Osváth Attila: Mindig van feljebb, kellenek a célok

Labdarúgó NB I
8 órája

Szabó István: Az embereket jobban érdekelte, mit játszunk a keleti rangadókon, mint hogy a Szpari benn marad-e

Labdarúgó NB I
22 órája

Két játékos visszatér a ZTE-hez, élt a klub az opciós jogával

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:23

Semmilyen viszonyom nem volt Garancsi Istvánnal – Pető Tamás

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:13
Ezek is érdekelhetik