Vívás: több mint háromezer diák lép pástra a BOK-csarnokban

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.05.29. 20:53
null
Nagyjából 3200 nevezés érkezett a vívók idei diákolimpiájára, melynek megnyitó ünnepségén az olimpiai bajnokok is szerepet vállaltak.

Csütörtökön a fővárosi BOK-csarnokban kezdődött meg a vívók négynapos diákolimpiája, amelyen ezúttal is számos ígéret mutatja meg magát a pástokon iskolai színekben.

Az ünnepélyes megnyitón beszédet mondott Schmidt Gábor sportért felelős helyettes államtitkár, Nagy Tímea szövetségi alelnök, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó és Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, majd a jelenlévők köszöntése után díjazták az elmúlt idény korosztályos és felnőtt Magyar-kupa-sorozatának győzteseit.

A gyerekek kígyózó sorban vártak az olimpiai bajnok férfi párbajtőrcsapat tagjainak aláírására Forrás: MVSZ

A fiatalok ízelítőt kaptak a kerekeszsékes vívásból, aztán a párizsi olimpián aranyérmes férfi párbajtőrcsapat tagjai tartottak bemutató asszót: Koch Máté és Nagy Dávid egymás ellen vívott, Andrásfi Tibor pedig bírói szerepkörben tűnt fel (Siklósi Gergely nem tudott jelen lenni).

A diákolimpiára megközelítőleg 3200 nevezés érkezett,

amely azért is örömteli, mert a jelenlegi formájában egy évtizedes múltra visszatekintő megméretés annak idején pár száz gyerekkel indult útjára.

„Az elmúlt évek alatt nagyon sokat változott a rendezés, mert időközben rengeteget tanultunk a pedagógusoktól, edzőktől, szülőktől és nem utolsó sorban a gyerekektől – nyilatkozta Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke. – Az első két alkalommal még sok könnyes szemet, pityergő gyereket láttunk, és szerencsére hamar rájöttünk, hogy ez azért van, mert a már egyesületi szinten is vívó növendékek összekerültek az amatőrökkel, akiknek így nem igazán jutott sikerélmény. Így létrehoztunk A és B jelű csoportokat, hogy szétválasszuk a teljesen kezdőket a már gyakorlotabbaktól, és egyből több mosolygós arc lepte el a csarnokot.

A sportági klasszisaink, olimpiai bajnokaink is szívesen, első szóra látogatnak ki a versenyre, és mindenkihez kedvesen állnak, díjat adnak át, aláírást osztanak.”

Koch Máté a diákolimpia pódiumán Forrás: MVSZ

Az autogramot osztókra nem várt könnyű feladat, mert az aláírásra vágyók hosszan kígyózó sorának végét sokáig látni sem lehetett.

„Nagyon örülök, hogy ilyen sok gyerek kért aláírást, igazából az olimpia után már hozzászoktam ehhez – mondta Koch Máté. – Sok kellemes emlékem felidéződik ebben a közegben, például én is nyertem diákolimpiát és számos alkalommal álltam a dobogón. Ez az esemény remek lehetőséget kínál arra, hogy a diákok megmutassák magukat és sikérélményhez jussanak, de elsősorban az a legfontosabb, hogy sportoljanak és mindezt jó hangulatban tegyék. Emlékszem, hogy gyerekként én is odamentem az olimpiai bajnokokhoz aláírást kérni, és nagy becsben tartottam a tőlük kapott ereklyéket.

Ezért is megyek minden ilyen eseményre örömmel és állok az utánpótlás rendelkezésére.”

(Kiemelt kép forrása: MVSZ)

 

Legfrissebb hírek

Valter Tibor: Csak szeretni kell biciklizni és gyerekekkel foglalkozni

Utánpótlássport
10 órája

Birkózás: Sillei ezüst-, Zsitovoz és Báger bronzérmes az U17-es vb-n

Utánpótlássport
10 órája

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Kosárlabda: egypontos magyar vereség az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
14 órája

Boczkó Gábor: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

Egyéb egyéni
20 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a miskolci B-divíziós U20-as női Eb

Utánpótlássport
20 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
23 órája
Ezek is érdekelhetik