A 37 éves Di María pályafutását a Rosario Centralnál kezdte 2001-ben, négy évvel később, 17 évesen már a felnőtteknél is bemutatkozott, tehetségére pedig Európában is felfigyeltek és 2007-ben a portugál Benfica le is csapott a szélsőre, aki első lisszaboni időszakában a bajnokságot egyszer, a Portugál Ligakupát kétszer nyerte meg, miközben a válogatottal aranyérmes lett a pekingi olimpián.
Az argentin játékos három évvel később a Real Madridhoz szerződött, mellyel a spanyol bajnokságot és a Bajnokok Ligáját egy-egy, a spanyol kupát két alkalommal hódította el. Di María 2014-ben akkori brit rekordnak számító 59.7 millió fontért igazolt a Manchester Unitedhez, de a sikertelen évad után rögtön távozott és hét évig erősítette a Paris Saint-Germaint, mellyel ötszörös francia bajnoknak, illetve egyaránt négyszeres Francia Kupa-győztesnek és Ligakupa-győztesnek mondhatja magát.
A szélvészgyors játékos 2022-ben ismét országot váltott, de ahogy a Manchester Unitednél, úgy az olasz Juventusnál is csak egy idényt töltött, mielőtt 2023-ban visszatért a Benficához, mellyel a bajnokságban és a Szuperkupában is diadalmaskodott, de a klub nem hosszabbította meg 2025 nyarán lejáró szerződését, ezért Di María úgy döntött, hogy hazatér nevelőegyesületéhez, a négyszeres argentin bajnok Rosario Centralhoz, amely most bejelentette egykori játékosa szerződtetését.