Hein félpályás gólja döntött, a Metz egy év szünet után visszatért a Ligue 1-be

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.29. 23:09
Metzi öröm (Fotó: Imago Images)
A Metz jutott fel harmadikként a francia labdarúgó-élvonalba (Ligue 1), miután az osztályozó visszavágóján hosszabbítás után 3–1 győzött Reimsben. Ezzel az is eldőlt, hogy a korábbi BEK-döntős klub hét év folyamatos élvonalbeli tagság után búcsúzni kényszerült a legmagasabb osztálytól.

A gól nélküli első félidő után Ange Tia szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, majd 21 perccel később Matthieu Udol góljával válaszolt a Metz. A folytatásban egyik fél sem tudta begyötörni a győztes gólt, így (miután a metzi odavágó is 1–1-es döntetlent hozott), így következett a ráadás.

Sokáig úgy tűnt, a tizenegyesek döntenek majd a Ligue 1-es tagságról, de a 110. percben Gauthier Hein a védők gyűrűjéből Alpha Touré elé sarkazott, aki gólra váltotta a ziccert. A Metz karmestere néhány perccel később ismét megvillant, 50 méterről parádés rúgótechnikával emelt a kint álló kapus fölött a hálóba, az élvonalba repítve a burgundiai gárdát.

FRANCIA LIGUE 1
OSZTÁLYOZÓ, VISSZAVÁGÓ
Reims–Metz 1–3 (Tia 57., ill. Udol 78., A. Touré 110., Hein 114.) – hosszabbítás után
A párharc győztese: a Metz, 4–2-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: a Metz legyőzésével lett tornagyőztes a Győr

Kézilabda
40 perce

Kettős emberelőnyben ütötte ki a Lorient a Rennes-t a breton derbin

Francia labdarúgás
2 órája

Ligue 1: Pierre-show, Aubameyang duplázott, Höjbjerg is betalált a Marseille-ben

Francia labdarúgás
Tegnap, 19:01

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2025.08.22. 22:49

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
2025.08.22. 09:35

Összeverekedtek meccs után, kitenné Rabiot-ékat a Marseille

Francia labdarúgás
2025.08.19. 19:58

Újabb klasszis érkezett Vámosékhoz a Ludwigsburgból

Kézilabda
2025.08.19. 15:32

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46
Ezek is érdekelhetik