Válaszút előtt a sportág

BARANYAI ANTALBARANYAI ANTAL
Vágólapra másolva!
2002.09.23. 22:03
Címkék
Elnökségi ülést tartott a távlovas és távhajtó szakág, ahol a testület elsődleges feladatként jelölte meg Hörnyéki József korábbi elnök megüresedett posztjának betöltését. Október 27-én Izsákon, az idényzáró verseny előestéjén elnökválasztó közgyűlést hív össze a jelenlegi vezetés. A posztra bárki pályázhat, a jelölteknek a szakág helyzetértékelése mellett a jövőre vonatkozó elképzeléseiket is papírra kell vetniük.– Jelenleg több pályázó neve is felvetődött, én is ringbe szállok a posztért, hiszen van elképzelésem, és igenis tenni akarok a sportágért. Ugyanakkor jó lenne, ha a rendkívüli közgyűlés jóváhagyná azt az alapszabályt módosító tervezetet, hogy a jövőben a szakágnak társadalmi elnöke és ügyvezető elnöke is legyen – mondta Bányai Béla megbízott elnök.– Ha jóváhagyják, melyik poszton vállalja a jelölést?– Amennyiben lesz társadalmi elnöki poszt, akkor az ügyvezetőire, ha csak egy elnöki posztot hagy jóvá a közgyűlés, akkor arra az egyre.– Mit tart a legfontosabb teendőnek?– Le kell szögeznem, hogy az elődök által kijelölt helyes irányt, a jó dolgokat igyekeznék megtartani, esetenként továbbfejleszteni. Mindenféleképpen létjogosultsága van a többfordulós bajnoki rendszernek, szükséges néhány ponton korszerűsíteni, egyértelműsíteni az érvényben lévő szabályzatunkat, javítani kell a sportág médiakapcsolatait, és bővíteni a támogatói kört. A tehetséges fiatalok menedzselése ugyancsak kulcskérdés a jövő szempontjából, ha rajtam múlna, lenne válogatott keret, edzőtábor, és külföldi versenyeken is megmérettetnének legjobbjaink.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a Veszprém és a Szeged párharca a bajnoki címért, vízben a Fradi a BL négyes döntőjében

Egyéb egyéni
6 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
6 órája

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
7 órája

Hein félpályás gólja döntött, a Metz egy év szünet után visszatért a Ligue 1-be

Francia labdarúgás
7 órája

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
7 órája

Nem került közelebb a Serie A-hoz Nagy Ádám és csapata

Olasz labdarúgás
8 órája

Nyéki Balázs: Az esélyesség egyben teher

Vízilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik