U19-es válogatott: Finnországban készülnek az Eb-elitkörre

Vágólapra másolva!
2011.05.09. 13:47
A törökországi Európa-bajnoki selejtező elitkörére készülő magyar U19-es labdarúgó-válogatott a héten játssza utolsó felkészülési meccseit a soron következő tétmeccsek előtt.

Az mlsz.hu tájékoztatása szerint a Szepessy László vezette együttes lassan az Eb-elitkörre való felkészülés finisébe ér, a május végén kezdődő viadalt megelőző utolsó felkészülési mérkőzésekre a héten kerül sor a finn válogatott ellen.

Válogatottunk hétfő délelőtt indult útnak az északi országba, az első mérkőzést kedden 18 órakor rendezik, majd csütörtökön délelőtt ismét összecsap egymással a két korosztályos csapat.

„Közeledik a törökországi Eb-selejtező, a felkészülésünk egyik utolsó állomásaként utazunk most Finnországba, ahol elsősorban a nemzetközi tapasztalatszerzés lesz a csapat célja – fogalmazott Szepessy László az mlsz.hu-nak. – Igyekszünk tovább finomítani a játékunkon, s bár vannak hiányzóink, már nagyrészt azzal a csapattal állunk ki a mérkőzéseken, amely az elitkörben pályára lép a németekkel, a törökökkel és a moldávokkal szemben. Abban bízom, hogy ez a két mérkőzés még inkább összerázza a társaságot, és segít a csapategység erősítésében. Most még lehetőség nyílik a hibák korrigálására, és persze a játékosok előtt is itt a remek esély a bizonyításra, ezeken a találkozókon meggyőzhetik a szakmai stábot arról, hogy helyük van a törökországi utazó keretben."

AZ U19-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Jova Levente (Ferencvárosi TC), Ambrusics Róbert (Leicester City)
Mezőnyjátékosok: Nagy Bálint (Szombathelyi Haladás), Kelemen Dávid (MTK Budapest), Farkas Norbert (Videoton-Puskás Akadémia), Oláh Máté (Kecskeméti TE-Ereco), Baráth Botond (Honvéd-MFA), Nagy Armand (Honvéd-MFA), Kovács István (Szombathelyi Haladás), Ponczók Csaba (Vasas), Vernes Richárd (Honvéd-MFA), Windecker József (Győri ETO FC), Elek Bence (Videoton-Puskás Akadémia), Ugrai Roland (Szombathelyi Haladás), Czár Richárd (Honvéd-MFA), Zamostny Balázs (Újpest FC), Skriba Máté (Szombathelyi Haladás), Nagy Gergő (Honvéd-MFA)
A MIEINK PROGRAMJA
Május 10., kedd, 18.00
Finnország–Magyarország
Május 12., csütörtök, 11.00
Finnország–Magyarország
Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
Tegnap, 9:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
Tegnap, 8:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik