Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.09.12. 16:56
null
Fotó: MTI/Németh Ferenc
A Nemzeti Sportrádió és az nso.hu augusztus 21-től szavazást indított, amely a hallgatók/olvasók és a szakértő zsűri voksai alapján a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatáról van hivatva dönteni. Az olvasók és a hallgatók szövegben, képben és hangban kétnaponta ismerkedhetnek meg a „pályázókkal”, eredményt az október 23-i nemzeti ünnepen hirdet a Nemzeti Sportrádió és a Nemzeti Sport.


12. FÉRFI KARDCSAPAT
1988. szeptember 29., Szöul      
 (A kardcsapat szovjetek elleni döntője)   

A Népsport így tudósított az 1988-as szöuli olimpia kilencedik magyar aranyát a szovjetek elleni döntőben 4:8-ról bravúros fordítással megnyerő kardcsapat sikeréről: „Egyetlen találatra maradt a döntés. És ebbe az egyetlen találatba a döntőben még nyeretlen Gedővári Imre belevitte hosszú és szép pályafutásának minden tapasztalatát, minden szerzett tudását. Huszonkét óra három perckor aztán megszületett a döntő találat, megszületett a magyar sport kilencedik szöuli aranyérme!”

Kardvívóink 1960, 28 év után nyertek ismét csapatban olimpiai aranyat – azóta eltelt újabb 37 év, és csak ezüstökig és bronzig jutottunk.

A szöuli győzelem után Gedővári Imre így nyilatkozott a Népsportnak: „Részleges szalagszakadásom van, de mit számít az egy ilyen győzelem után! Különben is: 4:8-nál megígértem, hogy én nyerem az utolsó asszót, és úgy is lett…”

A sorozat korábbi részei:
11. rész: Martinek János
10. rész: Egerszegi Krisztina
9. rész: Darnyi Tamás
8. rész: Magyar Zoltán
7. rész: Németh Miklós
6. rész: Balczó András
5. rész: Kozma István
4. rész: vízilabda-válogatott
3. rész: Papp László
2. rész: Csik Ferenc
1. rész: Hajós Alfréd 

 

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
14 órája

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Csodák csodája: szavazzon az olimpiatörténet legemlékezetesebb magyar diadalára!

Egyéb egyéni
2025.10.12. 13:51
Ezek is érdekelhetik