Válogatott: az MLSZ köszöni a szurkolóknak a sportszerű buzdítást

Vágólapra másolva!
2011.03.26. 08:41
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) péntek este közleményt adott ki, melyben egyrészt elmagyarázzák, hogyan került két mozgássérült-kísérő a Hollandia elleni Eb-selejtező (0–4) hajrájában a pályára, másrészt köszönetet mondtak a sportszerű szurkolóknak.

Amint arról a Nemzeti Sport Online már tegnap beszámolt, két mozgássérült-kísérő rohant be a pályára a Hollandia elleni Eb-selejtező hajrájában. Velük szemben polgári peres eljárást helyezett kilátásba az MLSZ – a szövetség mindezt hivatalos közleményben erősítette meg, melyben ugyanakkor köszönetet mondott a sportszerű szurkolásért. Amint arról a Nemzeti Sport Online már tegnap beszámolt, két mozgássérült-kísérő rohant be a pályára a Hollandia elleni Eb-selejtező hajrájában. Velük szemben polgári peres eljárást helyezett kilátásba az MLSZ – a szövetség mindezt hivatalos közleményben erősítette meg, melyben ugyanakkor köszönetet mondott a sportszerű szurkolásért.

„A Magyar Labdarúgó-szövetség kiemelt figyelmet szentel azoknak a szurkolóknak, akik mozgásukban korlátozottak és nem tudnak a lelátón helyet foglalni a válogatott mérkőzésein, ezért ők a találkozókon kísérőikkel a pálya mellett foglalhatnak helyet. A Magyarország-Hollandia Eb-selejtezőn két kísérő visszaélt a bizalommal, a találkozó második félidejében beszaladtak a játéktérre, és a biztonsági szolgálat embereinek kellett lefogniuk, majd a pályáról kivezetniük őket. Az UEFA az incidens miatt az MLSZ-re várhatóan súlyos büntetést szab ki, ennek összegét a szövetség polgári peres eljárás keretében áthárítja a mérkőzés rendjét megzavaró személyekre. Ugyanakkor az MLSZ szeretne köszönetet mondani annak a közel 25 ezer szurkolónak, aki az eredmény ellenére végig sportszerűen buzdította a csapatot" – olvasható az mlsz.hu-n megjelent hivatalos közleményben.

Legfrissebb hírek

Mégiscsak visszatérhet Bilbaóba a spanyol válogatott hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
21 perce

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
38 perce

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
39 perce

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
1 órája

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
1 órája

Rapport Richárd győzött, zárkózik az élmezőnyre a FIDE Frand Swiss tornán

Egyéb egyéni
1 órája

Vitorlázás: Vadnai Jonatán harmadik az ILCA 7 világranglistáján

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik