Válogatott: a holland sajtót nem igazán hatja meg a válogatott sikere

Vágólapra másolva!
2011.03.26. 11:04
Címkék
Nem mondhatni, hogy Hollandiában a magyarok elleni győzelemmel lenne tele a sajtó. A szövetség hivatalos honlapját leszámítva a vezető németalföldi sportoldalak közül ma délelőtt már egyik sem foglalkozott főcímében a magyarok elleni tegnapi 4–0-s sikerrel.

Érdekes, hogy a holland oldalak már tegnap, a meccs alatt sem vezető hírben számoltak be a találkozó fejleményeiről, és ma reggel sem a tegnapi győzelemtől volt hangos a németalföldi sajtó.

Egyedül a válogatott hivatalos honlapja foglalkozott vezető anyagában a mérkőzéssel. „Fölényes Oranje: 0–4"; „Afellay és Van Persie a csapat büszkesége" – fogalmaz címeiben az oldal, amely egyébként a kilencven percről nem túl terjedelmes cikket közöl.

A Voetbal International internetes kiadásában már csak kisebb keresgélés után találkoztunk a magyarok elleni összecsapásról szóló beszámolóval („Hollandia győzött Magyarország ellen, sorozatban hetedszer" – címmel akadtunk rá az írásra, amely téved, ugyanis 1986 óta sorozatban „csak” hatodszor kaptunk ki...).

A De Telegraafnál is hasonló volt a helyzet, a sportrovat alsó felében leltük csupán meg a tegnapi párharccal foglalkozó cikket.

A legtöbb oldalon Johan Cruyffnak az Ajax-vezetés ellen intézett támadása, illetve a klub körüli helyzet szolgáltatja a fő témát.

Legfrissebb hírek

Mégiscsak visszatérhet Bilbaóba a spanyol válogatott hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
17 perce

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
34 perce

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
35 perce

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
55 perce

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
58 perce

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
1 órája

Rapport Richárd győzött, zárkózik az élmezőnyre a FIDE Frand Swiss tornán

Egyéb egyéni
1 órája

Vitorlázás: Vadnai Jonatán harmadik az ILCA 7 világranglistáján

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik