U20-as vb: majd' kétmillióan nézték a magyarok bronzmeccsét

Vágólapra másolva!
2009.10.19. 21:09
Címkék
Az MTV tájékoztatása szerint közel kétmillió ember látta hazánkban a magyar U20-as labdarúgó-válogatott világbajnoki bronzmérkőzését múlt héten pénteken. Csapatunk az Egyiptomban megrendezett korosztályos eseményen a harmadik helyért tizenegyes párbajban bizonyult jobbnak Costa Ricánál.

A Magyarország–Costa Rica találkozót hatszázezren nézték végig a kezdő sípszótól az utolsó büntetőrúgásig, de közel kétmillióan – 1,74 millióan – követték figyelemmel az összecsapást. A tévénézők 18,2 százaléka választotta az m1-et a mérkőzés kilencven perce alatt, dacára a korai, 17:00 órás kezdésnek.

Komoly nézettséget hozott a Ghána–Brazília vb-döntő is. Több mint kétmillióan láttak, ahogy az elődöntőben Egervári Sándor csapatát kiejtő afrikaiak a fináléban ugyancsak büntetőpárbajban legyőzték az esélyesebbnek vélt dél-amerikaiakat.

Jelentős növekedést könyvelhetett el a világbajnokság kezdetét közvetítő m2 is, a nyolcaddöntőt 230 ezren, a negyeddöntőt viszont már 355 ezren nézték végig, amely mutató az éppen tévézők hat, illetve kilenc százalékát jelenti.

Legfrissebb hírek

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
18 perce

Borbély Balázs: Úgy kell játszani, hogy a bécsi meccsre is maradjon esély

Európa-konferencialiga
37 perce

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
7 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
7 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
7 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik