Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje 83. születésnapját ünnepli

Grosics, Buzánszky… így kezdődött hajdanán az a névsor, amit a magyar futballbarátok álmukból felébresztve is kívülről fújnak. Most ők állnak a lista végén, mert már csak ők vannak az élők sorában.

„Mi ketten olyanok voltunk a Gyulával, mint az autóban a gáz meg a kuplung. – Mondta egyszer egy interjújában Jenő bácsi. - Ha benyomom a gázt, leveszem a kuplungot, ha benyomom a kuplungot leveszem a gázt: ha bent a kapus, kint a védő, ha kijött a Grosics, bement a Buzánszky. Fontos az összhang, és ez kettőnk között mindig megvolt.”

Buzánszky Dombóváron kezdte pályafutását, majd Pécsre került, onnan pedig 1949-ben Dorogra igazolt. Ott lett belőle élvonalbeli játékos, onnan került be a válogatottba, edzőként 12 évet dolgozott Dorogon, és a mai napig is ott él.

A magyar válogatottban 48-szor, az élvonalban 274-szer lépett pályára. 1952-ben olimpiai bajnok lett, és tagja volt az ’52-es vb-ezüstérmes csapatnak.

Talán azonban az eredményeinél is többet mond róla egy korábbi nyilatkozata.

„Aki labdarúgó akar lenni, annak szombatonként nincs csacsacsa-csicsicsi, diszkó, vagy effélék, mert másnap neki közönség elé kell állnia – fogalmazott Buzánszky. – Nem kötelező futballistának lenni, de aki felveszi a faluja, városa, egyesülete mezét, nem beszélve a címeres mezről, annak kutya kötelessége megtenni mindent, hogy örömet okozzon a szurkolóknak.”

Jenő bácsinak ez sikerült, nem egyszer, nem kétszer. Vasárnap ünnepelte nyolcvanharmadik születésnapját, Isten éltesse!