London 2012: a párbajtőröző Imre Géza olimpiai kvótásnak tekinthető

Vágólapra másolva!
2012.03.17. 20:45
Címkék
Nem hivatalos számítás szerint Imre Géza ott lehet a férfi párbajtőrözők olimpiai versenyében, noha az utolsó kvalifikációs állomáson a 64-es tábla első fordulójában vereséget szenvedett.

Imre a párizsi viadal honlapja szerint ugyanattól az amerikai Weston Kelseytől kapott ki 15:11-re, aki miatt Boczkó Gábor pénteken nem került fel a főtáblára. A korábbi selejtezős állomásokon viszont annyi pontot gyűjtött, hogy így is minden bizonnyal kvótához jutott. Amennyiben ez hivatalossá válik, az azt jelenti, hogy Boczkó viszont nem vívhat Londonban. Imre kvótája miatt ugyanis nem indulhat az áprilisi, európai zónaversenyen, mivel azon csak olyan országok képviselői léphetnek pástra, amelyek addig még nem rendelkeznek ötkarikás részvételi joggal az adott szakágban.

Az eredmények összesítésénél az Eb- és a vb-produkciók mellett a világkupa-sorozat nyolc versenyéből ötöt vesznek figyelembe. Imre esetében a párizsi a kieső eredmények között van.

A nyári játékokon a férfi párbajtőrözők csak egyéniben versenyeznek.

A párizsi vk-viadalon Imre mellett további négy magyar párbajtőröző került a legjobb 64 közé: Rédli András egy fordulót ment, Pádár Tamás, Hanczvikkel Márk és Szényi Péter viszont Imréhez hasonlóan az első asszójában vereséget szenvedett. Rédli 27., Imre 33., Pádár 41., Hanczvikkel 60., Szényi pedig 62. lett a 280 fős mezőnyben.

Legfrissebb hírek

Mégiscsak visszatérhet Bilbaóba a spanyol válogatott hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
9 perce

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
26 perce

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
27 perce

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
48 perce

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
50 perce

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
1 órája

Rapport Richárd győzött, zárkózik az élmezőnyre a FIDE Frand Swiss tornán

Egyéb egyéni
1 órája

Vitorlázás: Vadnai Jonatán harmadik az ILCA 7 világranglistáján

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik