London 2012: a magyar fürdőkben is lehet majd nézni az olimpiát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.03.01. 15:58
Címkék
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére a nagy hazai fürdőkben kivetítőkön lehet majd követni a londoni olimpia eseményeit.

„A legutóbbi labdarúgó-világbajnokságon már próbálkoztunk hasonlóval, s annak ellenére nagyon sikeres volt a kezdeményezés, hogy a vb meccseinek egy része nem a nyitvatartási időben zajlott – nyilatkozta az MTI-nek Vancsura Miklós, a fürdőszövetség első embere, a Sárvári Gyógy- és Termálfürdő vezetője a Hungexpón, a csütörtökön megnyílt Utazás kiállításon, amelyen Hegedűs Csabával, a Magyar Birkózószövetség elnökével, illetve a szabadfogású és kötöttfogású válogatott több tagjával közösen bemutatta a vasi város fürdőjének idei újdonságát, a 97 millió forintos beruházással megvalósuló kalandparkot. – A játékokat illetően szerencsésebb a helyzetünk, hiszen egész nap mennek majd a küzdelmek. Az a célunk ezzel a lehetőséggel, hogy az olimpia miatt senki ne maradjon otthon, a pihenést így össze lehet kötni a szurkolással, s a családok sem szakadnak ketté erre az időre sem. A fürdők vendéglátóhelységeiben mindenképpen lesznek televíziók, de a medencéknél is helyeznek majd el kivetítőket.”

A sárvári termálfürdő kertjében felépített kalandparkkal kapcsolatban elhangzott, hogy júniusban nyitják meg, Vancsura pedig kiemelte, nem véletlen, hogy éppen az olimpia évében kerül sor ennek megnyitására, a kalandpark ugyanis a játékok alatt is remek szórakozási lehetőséget biztosít a fiataloknak, amíg a családfők az olimpiát nézik.

„Hegedűs Csabával, Sárvár szülöttével és díszpolgárával hosszú ideje jó kapcsolatot ápolunk, s a birkózók rendszeresen járnak hozzánk, így természetes volt, hogy őket hívtam erre az eseményre. Arról nem beszélve, hogy már a kalandpark tervezésénél kikértük Hegedűs Csaba véleményét. Amikor egyébként ezt kitaláltuk, még egyikünk sem tudta, hogy a kiállításon külön standja lesz majd a londoni olimpiának itt, a Hungexpón” – mondta Vancsura Miklós.

Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2 perce

A Leicester és a Lyon korábbi, ANK-győztes csatára is a CFR-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
8 perce

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
30 perce

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
40 perce

A sovány vayuu indián, akit kiszúrt Valderrama – Luis Díaz-portré

Képes Sport
53 perce

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
56 perce

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik