London 2012: múzeum Londonban, pavilon a hazai Utazás kiállításon

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.28. 07:19
Címkék
Múzeumot nyit az Olimpiai Parkban a brit ötkarikás bizottság, ezzel tisztelegve azelőtt, hogy London az első város a sporttörténelemben, amely harmadszor adhat otthont a nyári játékoknak.

A szervezők közlése szerint a létesítmény 2014-ben nyitja majd meg a kapuit. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke úgy véli, a múzeumban „megelevenednek majd az emberi diadalokról és lemondásokról szóló történetek, s a kiállítás az idei játékok hosszú távú öröksége lesz".

A brit főváros korábban 1908-ban és 1948-ban rendezett olimpiát. Az idei ötkarikás rendezvényre július 27. és augusztus 12. között kerül sor.

Eközben idehaza külön pavilont kap a csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő budapesti Utazás kiállításon az olimpia. Az esemény sajtótájékoztatóján Jonathan Knott brit nagykövet elmondta, London már alig várja, hogy megoszthassa az olimpia élményét a világgal.

A 2300 négyzetméteres területen több mint 35 sportág mutatkozik majd be, s a tervek szerint a négy nap során 150 sportoló, köztük ötkarikás aranyérmesek és olimpikonok sora vendégeskedik a nagyszínpadon.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
59 perce

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
1 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
1 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
1 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
1 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
2 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik