London 2012: Barta Nóra vasárnap javíthat három méteren

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.23. 18:28
Címkék
Barta Nóra nem jutott be a 18 versenyzőt felvonultató pénteki középdöntőbe, így olimpiai kvótát sem sikerült szereznie csütörtökön a londoni kvalifikációs világkupa-viadalon, a 3 méteres egyéni műugrásban.

A brit fővárosban zajló vk-n a szám korábbi kétszeres Európa-bajnoki bronzérmese – amint azt Gémesi László, a honi szövetség főtitkára az MTI-nek a helyszínről elmondta – a 29. lett 254 ponttal. A másik magyar induló, Gondos Flóra egy hellyel végzett előrébb, 259 pontot gyűjtve.

„Sajnos egy-egy rontás és egy-egy gyengébb ugrás is becsúszott, ezért kerültek a reméltnél hátrébb mindketten az amúgy roppant nívós, összesen 47 indulót jegyző mezőnyben" – összegzett a főtitkár.

A nyári ötkarikás játékokra a mostani világkupa egyéni számainak első 18 helyezettje szerezhet „egyenes ági" indulási jogot, illetve akinek nem sikerül a középdöntőbe kerülés, a viadal zárónapján, a vasárnapi kvalifikációs pótnapon még javíthat. Így a csütörtök mindkét magyar szereplője is.

A történtek után a szakvezetés visszaléptette a versenytől a Gondos Flóra és Reisinger Zsófia alkotta szinkronműugró párost, amelynek szombaton lett volna jelenése, éppen azért, hogy immár mind a négy magyar – az említettek mellett még a toronyugró Kormos Villő is – teljes mértékben a vasárnapi egyéni viadalra összpontosítson, ahol még megszerezhető az egyelőre hiányzó olimpiai kvóta.

Legfrissebb hírek

A Leicester és a Lyon korábbi, ANK-győztes csatára is a CFR-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
1 perce

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
23 perce

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
33 perce

A sovány vayuu indián, akit kiszúrt Valderrama – Luis Díaz-portré

Képes Sport
46 perce

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
49 perce

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
58 perce

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
1 órája

Feldhoffer Bálint negyedik a román körverseny második szakaszán

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik