Ez már frankfurti heavy metal! – Moncz Attila publicisztikája

KEVIN TRAPP kapus a tavasz végén úgy nyilatkozott a vonatkozó időszakban tétmérkőzésen hatos, valamint kétszer négyes nyeretlenségi sorozatot is „összehozó” Eintracht Frankfurt állapotáról, hogy „…valamiért nagyon-nagyon negatív felhő lebeg felettünk”. Ha próbálok hű maradni a meteorológiai hasonlathoz, néhány hónap elteltével, mostanra legfeljebb néhány bárányfelhő maradt az egyébként égszínkék frankfurti égen. Lehetne azt mondani, egy jól sikerült nyári átigazolás vagy egy edzőcsere révén került minden a helyére a Ferencváros leendő Európa-liga-ellenfelénél, de ilyen jellegű varázsütés nem történt.

„Csak” annyi, hogy amiről mindig, mindenki beszél, hogy mennyire fontos a hosszú távú bizalom, illetve a jól átgondolt stratégia, azt Frankfurtban nem csupán egy-két hónapig gondolták fontosnak, hanem valóban idényen átívelő módon is. Az Eintrachtnál a kétezres évek első tíz esztendejében, majd a következő tízben is hét-hét szakember üld a kispadon (Friedhelm Funkel az egyben lehúzott öt évével magasan csúcstartó volt), így nem lett volna meglepő, ha legkésőbb a nyáron Dino Toppmöller vezetőedző is megkapja a maga elbocsátó szép üzenetét. De amikor a folyamatok már egyértelműen nem ebbe az irányba mutattak, még a sportszakmai vezetésért felelős Markus Krösche pozíciója is megbillent. Elvégre a sportigazgató az olykor masszív kritika dacára kitartott a tréner mellett, nemegyszer a vereségek után is kiemelve a képességeit. És azért hatodik hely ide vagy oda, ha a bajnoktól több mint kétszer annyi pont (43) választja el a magát az élcsapatok közé gondoló együttest, mint a jobbik kiesőtől (20), nehéz jó átlagteljesítményről beszélni.

Krösche viszont kitartott, ahogyan a főnökség is mellette, így Toppmöller is maradhatott. Tény, nála jobban kevesen értik meg, hordozzák magukban az Eintracht „genetikáját”. Már az édesapja, Klaus is edzősködött itt, ő maga a tribünről csodálta a táncos lábú (vajon Oliver Kahn és a három Bayern-védő mára megfejtette, mi és hogyan történt három évtizede a tizenhatoson belül?) Jay-Jay Okochát és társait, idővel pedig 16 mérkőzés neki is jutott az akkor éppen a másodosztályban szereplő együttesben. De úgy tűnt, hiába tanulta többek között Julian Nagelsmann mellett a szakmát, nem az első német profi csapata élén kezdi el írni a saját sikertörténetét. A nyáron olykor megütött bokszolóra hajazott, akire éppen számol a bíró, mostanra viszont Rocky Balboává „gyúrta ki” magát. Jól jött neki az otthonról hozott intelligenciája, a több nyelven (például angolul és franciául) zajló hibátlan kommunikációja, illetve a Kröschével munkakapcsolatból mély barátsággá alakuló személyes viszonya is.

Az alkotó jellegű környezetben sokkal könnyebb volt levezényelni olyan nyári átigazolási időszakot, amely egyrészt több mint 13 millió eurós profittal zárult, másrészt pedig ismét a klub legújabb kori stratégiájába illeszkedő játékosokat csábított Frankfurtba. Randal Kolo Muani esete (2022–2023) óta tudjuk, hogy az Eintrachtnál akár egy év alatt is képesek ingyen érkező játékosból csaknem 100 milliós profittal értékesített sztárt faragni, és most is az olcsó, de motivált játékosok megszerzése volt a cél. A Fraditól a transfermarkt.de adatai szerint 4.5 millió euróért megvett Lisztes Krisztián a harmadik legdrágább, ugyanakkor holtversenyben a második legfiatalabb nyári szerzemény volt, de ő még nagyon messze jár attól, hogy nyereségként, nota bene, főnyereményként lehessen rá tekinteni. Ahhoz a nyári igazolások közül utolsóként tőle is szükség lenne az „egyben” játékpercekre, nem csupán a negyedik ligás „fakóban” gyűjtögetett meccsenkénti órás szereplésekre.

Dino Toppmöller esetében a fiatalok iránti bizalom hiányára semmiképpen sem lehet fogni az esetleges kimaradását. Aki nála nagyobb lendülettel vet be ifjakat, az alighanem a Red Bull-birodalomban, Lipcsében vagy Salzburgban dolgozik. A nyáron végleg megszerzettek közül négyen is legfeljebb 22 évesek, közülük Hugo Ekitiké az egyetlen, aki nem zsákbamacska volt, hiszen ő kölcsönben már az előző idényt is itt töltötte. Can Uzun, Oscar Höjlund és Lisztes viszont most került Frankfurtba, tovább fiatalítva a keretet. A mezőnyjátékosok közül mindössze ketten (Timothy Chandler, Mario Götze) harmincon felüliek, és azt érdemes végiggondolni, milyen az átlagéletkor, ha a 24 éves Arthur Theate-et és a 27 éves Rasmus Kristensent a stabilitás növelése érdekében hozták ide…

Ezzel a kerettel, a strukturális átalakítással (az öt- helyett a négyvédős rendszer került előtérbe), illetve az eddig mutatott játékkal (minden tétmeccset figyelembe véve ötből négy győzelem, de a dortmundi vereség során is az ellenfélnél jobb futball) már megvalósítható Krösche nyári óhaja: „Kevesebb klasszikus zene, helyette sokkal több heavy metal kell”. Ez már nem az Oliver Glasner-éra felállt védelem elleni ötlettelensége vagy az első Toppmöller-idény olykor teszetoszasága, ez már kőkemény tempófutball. Nem számít, hogy akad összecsapás, amelyen csak 41 százalékos a labdabirtoklás, ha közben sokkal gyorsabban és direktebben futballozik előrefelé a gárda.

Jellemző, hogy az előző idényben még az oldalpasszok királyaként is emlegetett Ellyes Skhiri, Hugo Larsson kettős mostanában már halmozza a meredek indításokat, amelyekből – meg persze a saját robbanékonyságukból és technikájukból – a két támadó, Ekitiké és Omar Marmus rengeteg hasznot húz. A francia, egyiptomi duó az említett öt mérkőzésen összesen 13 pontot gyűjtött a kanadai táblázaton! (Közben pedig a hátsó alakzatot is sikerült stabilizálni, az előző évadban látott 1.47-es kapottgól-átlag kereken egyesre csökkent.) A gyors, egyérintős futballból valami már az előző idényben is felvillant, de ennyit tesz a következetesség és folytonosság, valamint a vezetőségtől, illetve a játékosoktól az edző felé sugárzott hit.

Az még nyilvánvalóan túlzás, amit a legutóbbi, Mönchengladbach elleni győzelem (2021 decembere után nyert ismét sorozatban háromszor a csapat!) során énekeltek a szurkolók („Csak az SGE lehet a német bajnok”), de az nem, hogy Krösche ukázát teljesítve, egyenes ágon jusson be az Európa-liga nyolcaddöntőjébe. Különösen akkor, ha a sportigazgató terveinek megfelelően még agresszívebben és még gyorsabban futballozik mindenki. A sportigazgató szerint a labda elleni játékban mindenkinek sprintben kell „közlekednie”.

Az eufória már érzékelhető a városban, nem az a kérdés, hogy a hazai meccseken tele lesz-e a Deutsche Bank Park (elsőként csütörtökön a cseh Plzen ellen), hanem az, hogy az idegenbelieken lesz-e jegye minden Frankfurt-drukkernek. Mondjuk ha nem, majd megoldják úgy, mint az emlékezetes, 2022-es, kupagyőzelemmel végződő Európa-liga-menetelés során, amikor például a Camp Nouba, a Barcelona otthonába úgy harmincezren jutottak be és varázsoltak karneváli hangulatot. Ha pedig beköszönt a tartós sikerkorszak, alighanem a bérrendszerben is változások lesznek. Egyelőre 3.5 milliós alapfizetésnél senki sem keres többet egy évben (annyit is csak Trapp, Götze, valamint Robin Koch), a többiek hat kisebb kasztban kapnak helyet, a legalacsonyabb, 500 ezer eurós besorolású játékosok közé tartozik Nnamdi Collins és Jens Grahl mellett Lisztes is. Csak rajta múlik, milyen sebességgel emelkedik innen felfelé. A meccsmennyiség és a bizalom meglesz.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!