Légiósok: Ádám Martin szomorú napja – meglátogatták a szülei, de sérülten hagyta el a pályát

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.04.08. 12:03
null
Ádám Martin sérülten hagyta el a pályát (Fotó: Koreai Labdarúgó-szövetség/Korea Professional Football Federation)
Ádám Martin három bajnoki után ismét az Ulszan Hyundai kezdőcsapatában kapott helyet. A Szuvon ellen 2–1-re megnyert dél-koreai élvonalbeli bajnokin a magyar csatárt a 44. percben sérülés miatt le kellett cserélni.


Az Ulszan már 2–0-ra vezetett, amikor a mérkőzés 43. percében Ádám Martin fájdalmas arccal ült le a földre – a csatár bokája nem sokkal korábban egy párharc során sérült meg.

A játékoshoz bement az orvosi stáb, ám az ápolás során kiderült, nem tudja folytatni a játékot, így rövidesen le is cserélték. Bosszúsan hagyta el a pályát, egy kamera mellett álló dobozba is belerúgott bánatában.

„A szüleim több mint tíz órát repültek azért, hogy láthassanak. Próbáltam kihúzni a félidő végéig, de nem sikerült, cserét kértem” – mondta el a magyar légiós a mérkőzés után az SPOTVNews tudósítása szerint, amely arról is ír, Ádám Martin édesanyja és édesapja nemcsak először látogatta meg fiát Dél-Koreában, hanem első alkalommal járt külföldön.

A mérkőzést 2–1-re nyerte meg az Ulszan. Ádám Martin állapotáról egyelőre nem közölt többet klubja, a menedzsere azonban úgy nyilatkozott, nem tűnik súlyosnak a sérülés. Bővebben itt!

DÉL-KOREA
K League
Ulszan–Szuvon 2–1
Ulszan: Ádám Martin kezdőként lépett pályára, megsérült, a 44. percben lecserélték.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Bournemouth–Manchester City, Besiktas–Galatasaray

Légiósok
2025.03.24. 11:36

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Légióskörkép: Gulácsi mindent védett; magyar gólok Szlovéniában

Légiósok
2025.03.17. 09:30

Két magyar játékos is betalált a szlovén élvonalban, de így is kikapott a Nafta

Légiósok
2025.03.16. 23:29

Gulácsi három és fél várható góltól mentette meg csapatát – topligában senki sem tett ilyet az elmúlt években

Német labdarúgás
2025.03.16. 11:59

Légiósok: Sallói Dániel beállt csereként, majd góllal indította el csapata felállását 0–3-ról

Légiósok
2025.03.16. 07:42

Légiósok: Sallai beállt csereként, Osimhen triplájával simán nyert a Galatasaray

Légiósok
2025.03.14. 20:53

Ádám Martin: Végre ismét futballistának érzem magam!

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 21:41
Ezek is érdekelhetik