NB II: Détárival adják át a felújított SVSE-sporttelepet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.04. 12:29
Szeptember 7-én, vasárnap 15.30-kor adják át a Soproni VSE sporttelepét, amelyen felújították a lelátót, illetve automata öntözőrendszerrel, elektromos kijelzővel és új kispadokkal szerelték fel a labdarúgópályát – számolt be róla a klub honlapja.

A rekonstrukcióra Csiszár Ákos, az SC Sopron elnöke és a GYSEV Zrt. vezetése között meglévő jó kapcsolatnak, illetve a TAO-programnak köszönhetően kerülhetett sor.Csiszár Ákos, az SC Sopron elnöke és a GYSEV Zrt. vezetése között meglévő jó kapcsolatnak, illetve a TAO-programnak köszönhetően kerülhetett sor.

A megnyitó után 16 órakor egy gálamérkőzésre is sor kerül a sportpályán, amelyen az SC Sopron edzői kara mérkőzik meg Détári Lajos és barátai csapatával.

Détári csapatában pályára lép majd többek között Kenesei Krisztián, Duró József, Mátyus János, Bárányos Zsolt, Tóth Iván, Bücs Zsolt és természetesen maga Döme is.

A rendezvényre ingyenes a belépés.

Legfrissebb hírek

A Sopron 100 pontot dobott Szigetszentmiklóson a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.19. 18:56

Fölényes győzelmet aratott a címvédő Sopron a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.11. 21:39

Détári Lajos: Mezey György új játékrendszert tanított meg nekünk, amivel végigvertük Európát

Magyar válogatott
2025.10.08. 14:16

„Nem lesz probléma” – Détári Lajos biztos a válogatottunk vb-szereplésében

Magyar válogatott
2025.09.18. 16:34

NS-képeslap: Csikvánd – megújult öltözők, új klubhelyiség

Minden más foci
2025.09.13. 09:52

Détári Lajos: Attól a vereségtől nem tudunk szabadulni...

Magyar válogatott
2025.09.12. 22:42

NS-képeslap: Maklár – újjászületett a sporttelep

Labdarúgó NB II
2025.09.02. 08:58

Ezt mondta Détári Lajos arról, hogy újra vb-döntőbe juthatunk-e

Magyar válogatott
2025.07.30. 19:35
Ezek is érdekelhetik