Az MTK klubigazgatója szerint az MLSZ fiatalajánlása hosszú távon jó a magyar futballnak

Vágólapra másolva!
2025.05.21. 19:37
null
Fotó: Balogh László
Az élvonalba történt visszajutáskor az MTK Budapest labdarúgócsapata „ellentmondott hagyományainak”, a jelenlegi idényben azonban visszatalált korábbi játékstílusára, aminek köszönhetően az ötödik helyen áll az OTP Bank Ligában – többek között erről beszélt az m4sport.hu Kettő:Egy című podcastjában Selei András, a kék-fehérek klubigazgatója.

 

„Ellentmondva az MTK hagyományainak és az akadémiai stílusnak, kellett egy olyan évet csinálni, ahol egy cél volt: stabilnak maradni. Vissza kellett szerezni az önbizalmunkat, hogy újra kombinatív, támadó csapat legyünk. Magamra is vállalom, hogy nem mertük bevállalni ezt elsőre, de ez jól is sikerült, hiszen egy pillanatig sem fenyegetett minket a kiesés. Aztán már nyáron a finomhangolásról beszéltünk, a stáb javaslatára átálltunk négy védőre, és az első eredmények magabiztosságot adtak ehhez” – mondta a sportvezető.

Selei András a magyar szövetség (MLSZ) új ösztönzőrendszeréről, amely szerint a továbbiakban átlagosan öt magyarnak és ezen belül egy U21-esnek kell majd a pályán lennie, úgy vélekedett: „Ennek a rendszernek két hatása lesz. Egy rövid távú, ami remélem, a mi életünkön semmit nem változtat, máshol viszont lesz bonyodalom. Hiszek benne, hogy ez a döntés hosszú távon elősegíti a válogatott és a magyar futball érdekeit, amiben a mi versenyelőnyünk csorbát tud szenvedni, de nekünk is jó lenne egy erősebb piac, amelyben meg kell újulni.”

A klubigazgató kitért a válogatott keretből ezúttal kimaradt Kata Mihályra, akinek szerinte olyan képet kell magáról a későbbiekben mutatnia Marco Rossinak, hogy a szövetségi kapitány számítson rá. „Lehetséges, hogy neki most egyet ugrania kell, sokat tett ezért a lépcsőfokért, izgalmas nyár lesz” – mondta.

 

 

Legfrissebb hírek

Hahn János: Csak azt kívánom, hogy a térdem bírja a terhelést

Labdarúgó NB I
1 órája

Káosz és edzőkeringő jellemezte a Loki bajnoki évét

Labdarúgó NB I
1 órája

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
2 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
13 órája

ZTE: a jövő héten mutatják be az új vezetőséget

Labdarúgó NB I
17 órája

A vártnál gyengébb helyzetkihasználás lett majdnem a ZTE veszte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:58

Már nem Nestor El Maestro a DVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 17:12

Géresi Krisztián: A testem jelzett, ennyi volt, ne folytasd!

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 12:33
Ezek is érdekelhetik