Hahn János: Csak azt kívánom, hogy a térdem bírja a terhelést

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.06.16. 08:58
null
Hahn János már nagyon várja, hogy újra tétmeccsen rúghasson labdába (FOTÓ: ÁRVAI KÁROLY)
Tavaly júliusban az AEK Larnaca elleni Konferencialiga-találkozón szenvedett súlyos térdsérülést Hahn János, így tulajdonképpen a teljes idényt ki kellett hagynia. A 2020–2021-es bajnoki esztendő gólkirálya már várja, hogy elkezdődjön a felkészülés, és reméli, újabb sikeres év vár paksi csapatára.

  
Egyetlen NB I-es mérkőzés sem jutott a 2024–2025-ös bajnoki esztendőben Hahn Jánosnak, az idény tulajdonképpen már a paksiak első Konferencialiga-meccsén véget ért neki. Tavaly ilyenkor a tolnai csapat már túl volt a román második vonalban szereplő Corvinul elleni Európa-liga-párharcon (hazai pályán 4–0-ra kikapott, majd idegenben 2–0-ra nyert), ám a hétszeres válogatott támadó azokon a találkozókon nem lépett pályára, mivel tüdőgyulladása miatt később kezdte el az edzéseket. Következett az AEK Larnaca elleni hazai összecsapás a Konferencialiga-selejtezőben, Bognár György vezetőedző már a kezdő tizenegybe nevezte Hahn Jánost, aki az első játékrész hajrájában a labda felé mozogva kitámasztott a jobb lábával, amelyet aztán az ellenfél kapusa, Zlatan Alomerovics elsodort. Azonnal érezte, hogy nem tudja folytatni a játékot, hordágyon hagyta el a játékteret, másnap pedig az MR-vizsgálat kimutatta, a belső oldalszalagja teljesen, a keresztszalagja részlegesen szakadt el. Az ilyen sérülés hosszú kihagyással jár, tudni lehetett, jó esetben is csak az idény hajrájában lehet szó a visszatéréséről, és bár volt esély arra, hogy pályára lépjen, végül csak az NB III-ban futballozhatott.

„Nagyon hosszú volt a kihagyás, megvan a mozgásigényem, várom már, hogy hétfőn elkezdődjön a felkészülés – mondta a paksiak 30 éves támadója. – Emlékszem, tavaly ilyenkor mennyire vártam, hogy a Pakssal nemzetközi mérkőzéseket játszhassak, aztán jött a Larnaca elleni hazai találkozó, ütköztem a ciprusiak kapusával, és hosszú ideig esélyem sem volt futballozni. Szerencsére a rehabilitáció idején minden a terv szerint alakult, hét hónappal a sérülés után már teljes értékű edzésmunkát végeztem, áprilisban az NB III-as csapatunkban két bajnoki is pályára léptem. Aztán a ZTE elleni Magyar Kupa-elődöntőben, valamint a székesfehérvári bajnokin már kispados lehettem, és úgy volt, a következő fordulóban játszhatok, csakhogy a Ferencváros elleni hazai bajnoki előtt beszakadt a hajlítóm, így tulajdonképpen az egész bajnoki idény kimaradt. Meglehet, az a sérülés figyelmeztetés volt, hogy még nem vagyok tökéletes állapotban, szerencsére a csapat bajnoki szereplése, a Magyar Kupa-győzelem gyógyírt jelentett ebben a sanyarú időszakban.” 

Hahn János egy ideje már bajlódott a térdével, amely a Larnaca ellen megsérült, előbb-utóbb kés alá kellett volna feküdnie, de az legfeljebb három-négy hónapos kihagyást igényelt, nem nyolcat. A Paks Bognár György irányításával nem először szerezte a legtöbb gólt a bajnokságban (ezúttal 65-öt), a 15 találatot elérő Böde Dániel személyében gólkirályt adott, a 12 gólos Tóth Barna is kiválóan teljesített, ráadásul a tavasszal Ádám Martin és Könyves Norbert játékára is számíthatott a szakmai stáb, ugyanakkor nem kérdés, az egészséges Hahn Jánossal még veszélyesebb lehetett volna a támadójáték. Kedden ellenfelet kap a Paks az Európa-liga-selejtezőben: maradjunk annyiban, az ukrán Sahtar Doneck, a lengyel Legia Warszawa, a szerb Partizan, a moldovai Sheriff Tiraspol, a kolozsvári CFR, az izraeli Hapoel Beer-Seva, a szlovén NK Celje és a szlovákiai Spartak Trnava elleni párharc sem ígérkezik könnyűnek.

„Nem szoktam túlagyalni, melyik riválissal lenne kedvező játszani, amit a gép dob, az lesz. Egy biztos, nem kiemeltként csak erős ellenfelet kaphatunk – folytatta Hahn János. – Tavaly a Corvinul elleni Európa-liga-párharcunk nem sikerült, utána nálunk papíron esélyesebb csapatot kaptunk, a Larnacát, talán jó ütemben is találkoztunk a ciprusi együttessel, továbbmentünk, és egészen a rájátszásig jutottunk, amihez később nagyon jó bajnoki és Magyar Kupa-szereplés társult – örülnék, ha a hamarosan kezdődő idényben sem adnánk alább. Ami pedig engem illet, csak azt kívánom, hogy a térdem bírja a terhelést.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Debreceni Ákos (Kolorcity Kazincbarcika), Debreceni Zalán (Kozármisleny), Kocsis Bence (BVSC-Zugló), Kovács Krisztián (szlovák-magyar, Nyíregyháza Spartacus), Lapu Andor (Opus Tigáz Tatabánya), Lépő Kristóf (Kozármisleny), Nyári Patrik (Szentlőrinc), Simon Barnabás (Diósgyőri VTK), Skribek Alen (Diósgyőri VTK), Szabó Bálint (Fehérvár FC), Szendrei Ákos (Mezőkövesd Zsóry), Volter Patrik (VSC 2015 Veszprém)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Szalai József (Mezőkövesd Zsóry) 
Távozók: Hegedűs János (FK Csíkszereda Románia, kölcsön után végleg), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatér klubjához: Szappanos Péter (Al-Fateh – Szaúd-Arábia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Balogh Balázs (lejár a szerződése), Könyves Norbert (magyar-szerb, lejár a szerződése), Varga Roland (lejár a szerződése)

 

Legfrissebb hírek

MTK–FTC örökrangadó az NB I 2025–2026-os idényének nyitó fordulójában

Labdarúgó NB I
3 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája

Káosz és edzőkeringő jellemezte a Loki bajnoki évét

Labdarúgó NB I
6 órája

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
6 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
17 órája

ZTE: a jövő héten mutatják be az új vezetőséget

Labdarúgó NB I
21 órája

A vártnál gyengébb helyzetkihasználás lett majdnem a ZTE veszte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:58

Már nem Nestor El Maestro a DVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 17:12
Ezek is érdekelhetik