ZTE: a jövő héten mutatják be az új vezetőséget

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.06.15. 16:43
Claudio VillaZalaegerszegen új korszak kezdődik (Fotó: Getty Images, archív)
A ZTE FC bejelentette, hogy június 20-án hivatalos sajtótájékoztató keretében mutatják be a klub új vezetőségét.

 

Mint ismeretes, a ZTE FC a hét elején jelentette be, hogy leköszön posztjáról a klub elnöke, Végh Gábor, valamint távozott Sallói István sportigazgató és Moncek Mária ügyvezető is.

A ZTE az új vezetőséget június 20-án, pénteken mutatja be sajtótájékoztató keretében.

„Az esemény kiemelt célja, hogy a klub bemutassa a nemrég kinevezett új vezetőségét – adta hírül a klub a hivatalos honlapján. – A vezetett sajtótájékoztató során a klub új vezetői vázolják a ZTE FC jövőképét, rövid- és középtávú terveiket, valamint hivatalosan is bemutatkoznak a magyar sajtó számára. Az eseményt a szurkolók élőben követhetik a klub hivatalos Youtube-csatornáján. A klubvezetés a szurkolók felé is bemutatkozik: a következő hetekben nyílt edzés keretében szurkolói ankétot szervezünk, ahol a teljes szakmai stáb is bemutatásra kerül.”

Kedden már beszámoltunk róla, hogy a klubhoz dél-amerikai befektető érkezik, amely meghatározza az új vezetőséget. Argentin és spanyol szakember is helyet kaphat a vezetőségben, de az átadás-átvétel folyamatában Végh Alexandra, a ZTE eddigi tulajdonosának a lánya is fontos szerepet játszhat. Szurkolói források szerint  a keret kialakításáért várhatóan az argentin Andrés Jornet felel majd, aki korábban dolgozott már hasonló szerepben Argentínában, az Egyesült Államokban, Mexikóban és a horvát NK Istránál is. 

 

Legfrissebb hírek

NB I: egymérkőzéses eltiltást kapott a Zalaegerszeg vezetőedzője

Labdarúgó NB I
10 perce

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2 órája

Molnár mindenkinek szeret gólt lőni, Báránynak önmagát kell legyőznie – fókuszban a támadók

Labdarúgó NB I
4 órája

„A játékos közös érték” – vallja a magyar labdarúgó-válogatott erőnléti edzője

Magyar válogatott
5 órája

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
19 órája

Paksi FC: Ádám Martin felépült sérüléséből

Labdarúgó NB I
21 órája

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:40

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:15
Ezek is érdekelhetik