Az Újpest két játékost is igazolt; távozott a gólkirályjelölt; újabb szélső a Fradinál – körkép

Vágólapra másolva!
2025.01.27. 11:10
Az Újpest idei első szerzeménye, a lengyel Damian Rasak (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben január 15. és február 14. között tart a téli átigazolási időszak (ezt követően már csak szabadon igazolható labdarúgókat lehet szerződtetni). Kövesse nyomon csapatonkénti gyűjtésünkben a már bejelentett téli átigazolásokat!

HETI ÖSSZEFOGLALÓ

Az elmúlt hét egyik fő híre volt, hogy előrejelzésünknek megfelelően Egyiptomba igazolt a Fehérvár FC szlovén csatára, Nejc Gradisar, aki hét góllal holtversenyben a 3. helyen állt az NB I góllövőlistáján és csak egy találattal maradt el az élen álló Böde Dániel (Paks), Marin Jurina (MTK) párostól, tehát az egyik gólkirályjelölt távozott. Távozott a magyar élvonalból az ETO FC Győr argentin játékosa, Luciano Vera is, aki Albániában folytatja a pályafutását.

A Ferencváros a francia-haiti jobbszélső, Lenny Joseph után egy balszélsőt is igazolt, a Topolyáról érkező szerb Alekszandar Csirkovicsot, aki a Fradi harmadik téli szerzeménye. A Nyíregyháza Darko Velkovszki személyében északmacedón válogatott védőt igazolt, a Puskás Akadémiához pedig örmény válogatott hátvéd érkezett, Georgi Harutjunjan. A felcsútiakhoz hasonlóan az Újpest is bejelentette első téli érkezőjét, sőt rögtön két játékost is igazoltak a fővárosiak: a lengyel középpályás, Damian Rasak után a szlovén csatár, Milan Tucic is csatlakozott a lilákhoz. A Zalaegerszeg kapcsán viszont arról számoltunk be, hogy a télen a Ferencvárostól érkező ghánai Owusu Kwabena máris távozna a zalaiaktól…

ÁTIGAZOLÁSOK CSAPATRÓL CSAPATRA


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Maximilian Hofmann (osztrák, Rapid Wien – Ausztria), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Krisztijan Malinov (bolgár, KV Kortrijk – Belgium), Szűcs Tamás (FC Köbenhavn – Dánia, kölcsön után végleg), Vidnyánszky Mátyás (DAC U19 – Szlovákia), Amos Youga (közép-afrikai-francia, CSZKA Szófia – Bulgária, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia, legutóbb szintén kölcsönben Motherwell – Skócia), Maurides (brazil, St. Pauli – Németország)
Kölcsönből visszatérők: –  
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: –
Távozók: Victor Cristiano Braga (brazil, Tobol – Kazahsztán), Dusan Lagator (montenegrói, Kerala Blasters FC – India), Szenaga Naoaki (japán, OKMK Olmaliq – Üzbegisztán)
Kölcsönbe távozók: Hornyák Csaba (Mezőkövesd Zsóry FC, kooperációs kölcsön)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Zsirajr Sagojan (örmény, Ararat – Örményország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jorgo Pëllumbi (albán)


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Kállai Kevin (Mezőkövesd), Christ Tiéhi (elefántcsontparti, Rotherham United – Anglia)
Kölcsönbe érkezők: Skribek Alen (Paksi FC)
Kölcsönből visszatérők: –  
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Farkas Dániel (szerb-magyar, Mezőkövesd), Franchu (Francisco Feuillassier Abalo, argentin, szabadon igazolható), Herbák Máté (szabadon igazolható), Argirisz Kampecisz (görög, Karmiotissza – Ciprus), Doru Popadiuc (román, szabadon igazolható), Mohammed Rarszalla (marokkói, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Valentino Adedokun (ír, Brentford, onnan Cheltenham Town – Anglia) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Uros Drezgics (szerb, a DVTK II-höz került), Ferencsik Bálint (Békéscsaba)


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Ledio Beqja (albán, KF Teuta Durrës – Albánia), Nfansu Njie (gambiai, szabadon igazolhatóként, legutóbb Girondins Bordeaux – Franciaország)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Herczeg Marcell
Kiszemeltek:  
Távozók: Nenad Lukics (szerb, Szpartak Szubotica – Szabadka, Szerbia), Luciano Vera (argentin, KF Tirana – Albánia)
Kölcsönbe távozók: Lacza Alex (szegedi kölcsön után Kozármisleny), Kulcsár Martin (Tatabánya)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: – 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Michal Skvarka (szlovák), Christopher Kröhn (osztrák), Ruisz Barnabás


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: Alekszandre Kalandadze (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Kemenes Botond (VSC 2015 Veszprém)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Ivan Szaponjics (szerb, klub nélküli, legutóbb Slovan – Szlovákia)
Távozók: Nejc Gradisar (szlovén, Al-Ahli SC – Egyiptom), Daniel Kivinda (ukrán, szabadon igazolható), Veszelinov Dániel (Szeged-Csanád GA, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Alekszandar Csirkovics (szerb, Topolya SC – Szerbia), Lenny Joseph (francia-haiti, Grenoble Foot 38 – Franciaország)
Kölcsönbe érkezők: Naby Keita (guineai, Werder Bremen – Németország)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: 
Távozók: Anderson Esiti (nigériai, Zalaegerszegi TE FC)
Kölcsönbe távozók: Botka Endre (Kecskeméti TE), Owusu Kwabena (ghánai, Zalaegerszegi TE FC) 
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Driton Camaj (montenegrói, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Michael López (argentin, FC Lahti – Finnország)
Kölcsönbe érkezők: Botka Endre (Ferencvárosi TC)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: Kotula Máté (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Papp Milán (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönből visszatért klubjához: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kovács Kolos (Békéscsaba), Nikitscher Tamás (Real Valladolid – Spanyolország)


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: László Krisztián (az NB III-as csapathoz, Illés Akadémia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Rácz Gergő (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Nemanja Antonov (szerb)


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Benczenleitner Barna (Bp. Honvéd), Ronaldo Deaconu (román, klub nélküli, legutóbb FC Hermannstadt – Nagyszeben, Románia), Pavlosz Korrea (ciprusi-panamai, Volosz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Darko Velkovszki (északmacedón, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Zan Medved (szlovén, FC Kosice – Kassa, Szlovákia)
Távozók: Baki Ákos (Bp. Honvéd), Gengeliczki Gergő (Sényő), Gresó Mátyás (Mezőkövesd), Myke Bouard Ramos (brazil-magyar, Kazincbarcika)
Kölcsönbe távozók: Bese Balázs (Tatabánya), Oláh Benjámin (Mezőkövesd), Pataki Bence (Tiszakécske), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Bp. Honvéd)
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Matheus Leoni (brazil)


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Ádám Martin (Aszterasz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Könyves Norbert (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Szendrei Ákos (FC DAC 1904 – Dunaszerdahely, Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Szélpál Norbert (szabadon igazolható), Zimonyi Dávid (Vasas FC) 
Kölcsönbe távozók: Nyári Patrik (Szentlőrinc), Skribek Alen (Diósgyőri VTK), Szendrei Ákos (Mezőkövesd Zsóry FC)
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Georgi Harutyunjan (örmény, FK Krasznodar – Oroszország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Damian Rasak (lengyel, Górnik Zabrze – Lengyelország), Milan Tucic (szlovén, NK Bravo – Szlovénia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Efthimisz Kulurisz (görög, Pogon Szczecin – Lengyelország)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Anderson Esiti (nigériai, Ferencvárosi TC)
Kölcsönbe érkezők: Owusu Kwabena (ghánai, Ferencvárosi TC) 
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bagó Benett, Bazsika Botond
Kiszemeltek:
Távozók: Csontos Dominik (Bp. Honvéd), Josip Spoljaric (horvát, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Vogyicska Balázs (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához: Kristian Fucak (horvát, NK Osijek, onnan NK Istra – Horvátország) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Owusu Kwabena (ghánai) 


A LEGUTÓBBI, NYÁRI ÁTIGAZOLÁSI TABLÓ ITT OLVASHATÓ!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik