A hatszoros világbajnok, háromszoros olimpiai bajnok francia csapat számított az Egyiptom elleni negyeddöntő toronymagas esélyesének, de az Afrikában szinte egyeduralkodónak számító, a korábban Szegeden is dolgozó Juan Carlos Pastor által irányított egyiptomi csapat egyáltalán nem játszott megilletődötten, és a mérkőzés elején sem hagyta meglépni Nedim Remiliéket. A franciák ugyanis hiába kezdtek 4–1-gyel, negyedóra után Egyiptom vezetett 7–6-ra.
Más kérdés, hogy a félidő második felére ritmust váltottak a csapatok, ebből pedig a franciák jöttek ki jobban, és Remili vezérletével 18–14-es előnnyel fordulhattak.
Egyiptom viszont egy pillanatra sem adta fel, hiába volt lépéshátrányban a második játékrész elején, a négygólos különbséget viszonylag hamar ledolgozva a félidő közepére egyenlített. Innentől pedig fej fej mellett haladtak a felek, de jellemzően a franciák vezettek, az afrikaiak meg egyenlítettek.
Az utolsó öt percben Ludovic Fabregasék Dika Mem duplájával megint meglógtak kettővel a franciák, Juan Carlos Pastor csapata azonban innen is egyenlíteni tudott! Sőt, rendkívül közel volt a hosszabbításhoz is, de az utolsó pillanatos, videózás után megítélt üres kapus Luka Karabatic-góllal a franciák 34–33-ra nyertek.
A francia csapatban a Veszprémet erősítő Nedim Remili kilenc lövésből hat góllal, Ludovic Fabregas háromból három találattal zárt.
Az európaiak az elődöntőben a magyar válogatottat hasonlóan drámai mérkőzésen búcsúztató társházigazda horvátokkal csapnak össze a fináléért, míg a másik ágon a Dánia–Brazília és a Portugália–Németország mérkőzések győztesei vívnak meg a döntőbe jutásért.
KÉZILABDA
FÉRFI VILÁGBAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
Franciaország–Egyiptom 34–33 (18–14)
KORÁBBAN
Horvátország–MAGYARORSZÁG 31–30
ALSÓHÁZI HELYOSZTÓK
A 31. HELYÉRT
Guinea–Kuba 28–28 – hétméteresekkel 5–3
A 29. HELYÉRT
Algéria–Bahrein 26–29
A 27. HELYÉRT
Kuvait–Japán 37–32 (17–16)
A 25. HELYÉRT
Lengyelország–Egyesült Államok 21–21 – hétméteresekkel 3–1
SZERDÁN JÁTSSZÁK
NEGYEDDÖNTŐ
17.30: Dánia–Brazília
20.30: Portugália–Németország
A TORNA VÉGEREDMÉNYE
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8. MAGYARORSZÁG
9. Izland
10. Norvégia
11. Svájc
12. Hollandia
13. Szlovénia
14. Svédország
15. Észak-Macedónia
16. Olaszország
17. Ausztria
18. Spanyolország
19. Csehország
20. Argentína
21. Katar
22. Tunézia
23. Zöld-foki-szigetek
24. Chile
25. Lengyelország
26. Egyesült Államok
27. Kuvait
28. Japán
29. Bahrein
30. Algéria
31. Guinea
32. Kuba