ERŐSÍTETT A KECSKEMÉT, KÉRDÉS, ELÉG LESZ-E
Az utolsó, 12. helyen telelő Kecskeméti TE vezetősége, élen Tóth Ákos sportigazgatóval, igyekezett gyorsan megerősíteni a télen a keretet, hogy a januári felkészülést már az új játékosok is Gera Zoltán vezetőedző csapatával tudják végigcsinálni. A Finnországból igazolt argentin csatár, az FC Lahtiban tavaly 18 bajnokin nyolc gólt szerző Michael López szerződtetését már decemberben bejelentette a klub, és érkezett Kisvárdáról a montenegrói válogatott szélső Driton Camaj, a védelembe pedig a 30-szoros magyar válogatott Botka Endre.
Ami viszont sokáig csúszott, és nem a kecskemétiek hibájából, az Nikitscher Tamás átigazolási ügye. A KTE ugyan gyorsan meggyezett a spanyol Valladoliddal, de a klub a La Liga szigorú pénzügyi szabályai miatt több mint két hétig nem tudta regisztrálni a válogatott középpályást, aki addig a Kecskeméttel készült, a csapat törökországi edzőtáborába is elutazott, de vasárnap már Spanyolországba repült orvosi vizsgálatra. Igaz, az edzőmeccseken már nélküle állt fel az együttes (csak csereként játszott, de nem sokat), tehát a szakmai stáb már annak tudatában készült a tavaszi folytatásra, hogy Nikitscherre nem számíthat.
Az nem jó előjel kecskeméti szempontból, hogy a hat téli meccsen csak egyszer tudott győzni a csapat, a bolgár Krumovgrad ellen. A felkészülés elején az NB II-es Békéscsabával, majd Törökországban a szerb Radnicskivel is döntetlenre végzett, míg a cseh Jablonectől, az ukrán Karpati Lvivtől és a lengyel Termalicától is kikapott. Aminek örülhet Gera Zoltán, hogy egy kivétellel mindegyik meccsen szerzett gólt a csapata (a hat mérkőzésen nyolcat) és az új szerzemények közül az argentin Michael López is tudott már gólt szerezni. Ez azért különösen fontos a KTE-nek, mert az ősszel a legkevesebb gólt szerezte az NB I-ben, 12-t. Más kérdés, hogy a hat edzőmeccsen kapott 12 gól azért azt is mutatja, a hátsó alakzat még nem zár tökéletesen, valamint Nikitscher pótlását is meg kell oldani.
A Kecskemét rögtön közvetlen riválisokkal találkozik a bajnokságban, hiszen vasárnap a 10. ZTE-t fogadja, majd a 8. Nyíregyházához látogat. Ez a két mérkőzés, illetve az ezt követő, MTK elleni hazai találkozó meghatározó lehet a KTE számára a bennmaradásért folyó küzdelemben.
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Driton Camaj (montenegrói, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Michael López (argentin, FC Lahti – Finnország)
Kölcsönbe érkezők: Botka Endre (Ferencvárosi TC)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: Kotula Máté (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Papp Milán (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönből visszatért klubjához: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kovács Kolos (Békéscsaba), Nikitscher Tamás (Real Valladolid – Spanyolország)
A KECSKEMÉTI TE FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 14–27., Törökország (Belek)
Felkészülési mérkőzések
Itthon
Január 11.: Kecskeméti TE–Békéscsabai Előre (NB II) 1–1 (Pálinkás)
Törökországban
Január 15., Belek: Kecskeméti TE–Radnicski Nis (szerb) 2–2 (Zeke, Berki M.)
Január 18., Belek: Kecskeméti TE–Krumovgrad (bolgár) 3–2 (Pálinkás 2, Vattay)
Január 21., Belek: Kecskeméti TE–Jablonec (cseh) 1–2 (Vattay)
Január 24., Belek: Kecskeméti TE–Karpati Lviv (ukrán) 0–3
Január 24., Belek: Kecskeméti TE–Termalica (lengyel) 1–2 (M. López)
RUTINOS ÉRKEZŐK ÉS NYERETLEN EDZŐMECCSEK A DEBRECENNÉL
A 11. helyen álló Debrecen kerete is jelentős ráncfelvarráson esett át a téli szünetben és a klubnál egyértelműen a rutinra szavaztak az új szerzemények kiválasztásánál, hiszen az eddig érkezett öt mezőnyjátékos mindegyike elmúlt 30 éves. A védelembe érkezett a 70-szeres magyar válogatott Lang Ádám és az osztrák Maximilian Hofmann, az ő játékukon, illetve a két válogatott középpályás, a bolgár Krisztijan Malinov és a közép-afrikai Amos Youga teljesítményén sok múlhat tavasszal. Ahogy azon is, sikerül-e formába hozni a csapathoz kedden csatlakozó, a német élvonalbeli St. Paulitól kölcsönbe érkező, 30 éves brazil csatárt, Mauridest, aki ebben az idényben csak egy meccsen, mindössze egy percre állt be a Bundesligában, de korábban, az egyik legjobb idényében 21 meccsen kilenc gólt szerzett a bolgár CSZKA Szófiában, a DVSC jelenlegi szakvezetője, Nestor El Maestro irányítása alatt.
Az őszi szezon közben érkezett szakember három korábbi, szófiai játékosával is együtt dolgozhat a tavasszal (Maurides mellett Yougát és Malinovot is a CSZKA-ból ismerheti), tehát a vezetőség igyekezett olyan labdarúgókat szerződtetni, akiket El Maestro kért. A Loki gyenge őszének egyik fő oka volt, hogy a légiósok közül többek produkciója elmaradt a várttól. Nem meglepő, hogy az örmény Zsirajr Sagojant, a japán Szenaga Naokait és a brazil Victor Bragát sem marasztalták a vezetők, míg a nyáron lejáró szerződésű Dusan Lagator játékjogát Indiába adták el. Ezért döntő lehet, hogy a most érkező légiósok jobb teljesítményre lesznek-e képesek, mint a távozók.
A DVSC számára kulcskérdés lesz a védelem stabilizálása is, hiszen ősszel egyedüli csapatként a mezőnyben kapott több mint harminc gólt, 37-et. A debreceniek a négy januári edzőmeccsükön öt gólt kaptak, ami már javuló tendencia, ha azt nézzük, hogy a legutóbbi négy bajnoki meccsén 11 gólt kapott a Loki kapusa, Megyeri Balázs, aki a tavaszi szezonra egy erős rivális is kapott az U-válogatott Hegyi Krisztián személyében. Ugyanakkor az eredmények azt mutatják, van még tenni való a csapat háza táján, hiszen a négy edzőmeccséből kettőt elveszített a Loki, kétszer pedig ikszelt (például az idényt még Debrecenben kezdő Szrdjan Blagojevics új csapatával, a Partizan Beograddal).
A Lokira is igaz, ami a Kecskemétre, hogy közvetlen rivális ellen kezdi a tavaszt, hiszen vasárnap a 8. Nyíregyházát fogadja, de nehézséget jelenthet, hogy a debreceniek a nyitányon eltiltás miatt nem számíthatnak csapatkapitányukra, Dzsudzsák Balázsra. Egy győzelem nagy lökést adhatna a DVSC-nek a folytatásra nézve, a 19. fordulóban az MTK-hoz utazik a csapat, majd a Puskás Akadémiát fogadja.
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Maximilian Hofmann (osztrák, Rapid Wien – Ausztria), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Krisztijan Malinov (bolgár, KV Kortrijk – Belgium), Szűcs Tamás (FC Köbenhavn – Dánia, kölcsön után végleg), Vidnyánszky Mátyás (DAC U19 – Szlovákia), Amos Youga (közép-afrikai-francia, CSZKA Szófia – Bulgária, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia, legutóbb szintén kölcsönben Motherwell – Skócia), Maurides (brazil, St. Pauli – Németország)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: –
Távozók: Victor Cristiano Braga (brazil, Tobol – Kazahsztán), Dusan Lagator (montenegrói, Kerala Blasters FC – India), Szenaga Naoaki (japán, OKMK Olmaliq – Üzbegisztán)
Kölcsönbe távozók: Hornyák Csaba (Mezőkövesd Zsóry FC, kooperációs kölcsön)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Zsirajr Sagojan (örmény, Ararat – Örményország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jorgo Pëllumbi (albán)
A DEBRECENI VSC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 11–25., Törökország
Felkészülési mérkőzések
Itthon (Pallagon)
Január 9.: DVSC–UTA Arad (romániai) 1–2 (Domingues)
Törökországban
Január 15.: DVSC–Partizan Beograd (szerb) 1–1 (Szuhodovszki)
Január 20.: DVSC–Sztruga (északmacedón) 0–0
Január 24.: DVSC–Radnicski (szerb) 1–2 (Bárány)
OWUSU ÉPPHOGY MEGÉRKEZETT ZALAEGERSZEGRE, MÁR MENNE IS
A ZTE FC téli felkészülése kicsit a népmesei, „hoztam is ajándékot meg nem is” történetet juttathatja eszünkbe. Amikor a tabellán 10. helyen álló zalaiak elkezdték a munkát, és bejelentették a Ferencvárostól érkező Anderson Esiti, Owusu Kwabena kettőst, úgy tűnt, Zalaegerszegen le is zárhatják a téli átigazolásokat, mert a nigériai Esitivel stabilizálódhat a középpályás-védekezés, ghánai társa pedig a támadósornak adhat lendületet, miután a nyáron Eszékről kölcsönvett és a télen már tovább is álló Kristian Fucak nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket (az NK Istránál folytatja).
Csakhogy Owusuról tudni lehetett, hogy már a Ferencvárosnál is voltak vele motivációs , illetve hozzáállásbeli problémák, előfordult, hogy a második csapathoz irányították az FTC-nél, így kérdés volt, Zalaegerszegen beáll-e a sorba. Nos, amint arról a Nemzeti Sport múlt héten elsőként beszámolt, nem állt be... Úgy tudni, a kemény téli alapozás helyett ő inkább csak kifogásokat keresett, és távozni akar a klubtól, nem edz a csapattal, a felkészülési meccseket is kihagyta a múlt héten, a ZTE most a Ferencvárossal közösen keresi a megoldást, hiszen Owusu csak kölcsönbe érkezett a klubhoz.
Így a támadósorban a tavaszi nyitányon azért adódhatnak problémái a ZTE-nek, hiszen nemhogy nőtt volna, Fucak és a hétfőn Szlovéniába igazoló , Josip Spoljaric távozásával csökkent a variációs lehetőségek száma, miközben ősszel a kecskemétiek után a zalaiak szerezték a legkevesebb gólt, húszat. Ugyan szinte biztosra vehető, hogy támadó érkezik még Márton Gábor vezetőedző csapatához, csak kérdés, ő mikorra jelenthet erősítést azok után, hogy a téli alapozó időszakot még nem a ZTE-nél töltötte. Ezzel együtt azt nem mondhatjuk, hogy rosszul sikerült volna a zalaiak felkészülése, hiszen öt edzőmeccsükből hármat megnyertek, csak a DAC-tól kaptak ki, és négy meccsen 11 gólt szereztek, ötöt kaptak. Ráadásul örömteli lehet a szurkolók számára a magyar fiatalok biztató formája. A 21 éves Németh Dániel három góllal a téli időszak legeredményesebb zalaegerszegi játékosának bizonyult, míg a 20 éves Bakti Balázs és Krajcsovics Ábel egyaránt két gólt szerzett, de betalált egyszer a szintén 20 éves Dénes Csanád Vilmos is.
A ZTE a már említett kecskeméti nyitány után kétszer is otthon játszik, hiszen előbb az őszről elhalasztott meccsen fogadja a Ferencvárost, majd a Diósgyőr látogat Zalaegerszegre, aztán viszont két idegenbeli meccs következik, előbb Újpesten, aztán Győrben.
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Anderson Esiti (nigériai, Ferencvárosi TC)
Kölcsönbe érkezők: Owusu Kwabena (ghánai, Ferencvárosi TC)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bagó Benett, Bazsika Botond
Kiszemeltek: –
Távozók: Csontos Dominik (Bp. Honvéd), Josip Spoljaric (horvát, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Vogyicska Balázs (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatért klubjához: Kristian Fucak (horvát, NK Osijek, onnan NK Istra – Horvátország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Owusu Kwabena (ghánai)
A ZTE FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülési mérkőzések
Január 11., Lendva (Szlovénia): ZTE–Sibenik (horvát) 2–1 (Németh D., Mim – 11-esből)
Január 15., Gyirmót: ZTE–SK Lísen (cseh II.) 4–1 (Németh D. 2, Dénes V., Krajcsovics)
Január 18., Gyirmót: ZTE–DAC (szlovákiai) 1–2 (Bakti)
Január 22., Zalaegerszeg: ZTE–Gyirmót FC Győr (NB II) 3–0 (Krajcsovics, Sajbán, Bakti)
Január 25., Lendva (Szlovénia): NK Nafta Lendava (szlovéniai)–ZTE 1–1 (Evangelu)
A 18. FORDULÓ PROGRAMJA
Február 1. (szombat)
14.30: Paksi FC–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport+)
17.00: Fehérvár FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
19.30: Diósgyőri VTK–Újpest FC (Tv: (M4 Sport)
Február 2. (vasárnap)
12.45: Debreceni VSC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)
17.30: Kecskeméti TE–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+)
20.15: Ferencvárosi TC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport
1. Puskás Akadémia | 17 | 11 | 2 | 4 | 29–18 | +11 | 35 |
2. Ferencvárosi TC | 16 | 10 | 4 | 2 | 28–16 | +12 | 34 |
3. Diósgyőri VTK | 17 | 8 | 6 | 3 | 25–21 | +4 | 30 |
4. MTK Budapest | 17 | 9 | 2 | 6 | 30–23 | +7 | 29 |
5. Paksi FC | 17 | 8 | 3 | 6 | 34–30 | +4 | 27 |
6. Újpest FC | 17 | 7 | 6 | 4 | 21–14 | +7 | 27 |
7. Fehérvár FC | 17 | 6 | 3 | 8 | 24–25 | –1 | 21 |
8. Nyíregyháza | 17 | 5 | 3 | 9 | 21–29 | –8 | 18 |
9. ETO FC Győr | 17 | 4 | 6 | 7 | 23–26 | –3 | 18 |
10. Zalaegerszegi TE | 16 | 4 | 4 | 8 | 20–24 | –4 | 16 |
11. Debreceni VSC | 17 | 3 | 4 | 10 | 25–37 | –12 | 13 |
12. Kecskeméti TE | 17 | 2 | 5 | 10 | 12–29 | –17 | 11 |