Bartucz László: A támadásban eladott labdák és az üres kapus gólok okozták a vesztünket

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2025.01.28. 20:32
Bartucz László remekül védett a horvátok ellen, de a továbbjutáshoz ez se volt elég (Fotó: Szabó Miklós)
Hiába vezetett többször is három–négy góllal a magyar férfi kézilabda-válogatott, a vb-negyeddöntő végén a horvátok örülhettek. Bartucz László és Ilic Zoran értékelt az NSO Tv-nek.

„Támadásban túl gyorsan adtunk el néhány labdát, ami a vesztünket is okozta, ezért tudtak eggyel nyerni a horvátok. Nem gondolnám, hogy valamivel is jobban játszottak, mint mi, nagyjából két egyforma csapatot láthatott a közönség a pályán. Az a pár eladott labda, és azt hiszem, lőttek három–négy üres kapus gólt, az megbosszulta magát” – értékelt Bartucz László.

Videónkban a nyolc góllal záró Ilic Zoran is elmondja, hogyan látta a horvátok elleni, 31–30-ra elvesztett negyeddöntőt, s külön is kitér Ligetvári Patrik piros lapjára, illetve Sipos Adrián utolsó percekben kapott két percére. Emellett az is szóba kerül, kevesebbet kellett-e volna játszani a hét az öt ellen emberelőnyben. 

KÉZILABDA
FÉRFI VILÁGBAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
Horvátország–Magyarország 31–30 (16–16) 
Zágráb, 15 600 néző. V: Garcia, Marín (spanyolok). 
HORVÁTORSZÁG: Kuzmanovic 1 – GLAVAS 6 (2), Maras 1, Martinovic 4, SIPIC 5, SRNA 5, JELINIC 4. Csere: PESIC (kapus), Mamic, Susnja, Lucin 4, Klarica, Pavlovic, Simic, Sostaric 1, Duvnjak. Szövetségi kapitány: Dagur Sigurdsson
MAGYARORSZÁG: BARTUCZ – Rodríguez P. 2, ILIC Z. 8, Sipos A. 1, Ligetvári 1, SZITA 3, FAZEKAS G. 4. Csere: Palasics (kapus), Bóka, Bánhidi 1, Bodó 3, Lékai 3 (2), Imre B. 4 (4), Rosta M. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
Az eredmény alakulása. 8. p.: 4–2. 11. p.: 4–5. 18. p.: 6–10. 23. p.: 10–13. 26. p.: 13–15. 29. p.: 16–15. 34. p.: 17–19. 40. p.: 21–20. 47. p.: 21–24. 50. p.: 24–24. 52. p.: 24–27. 55. p.: 26–30. Kiállítások: 10, ill. 6 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 7/6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik