Juhász Dorka remeklésével nyert, és hatos döntőbe jutott a Schio a női kosárlabda Euroligában

Vágólapra másolva!
2025.01.28. 22:44
Juhász Dorka (balra) is kivette a részét a sikerből (Fotó: fiba.basketball)
A magyar válogatott Juhász Dorka nagyszerű teljesítményével 84–72-re győzött az olasz Famila Schio a francia Tango Bourges otthonában a női kosárlabda Euroliga középszakaszának utolsó fordulójában, és ezzel a hatos döntőbe jutott.

A mérkőzés tétje az volt, hogy a győztes a csoport második helyén végez, és egyenesen a hat közé kerül, míg a vesztes harmadik lesz, és külön párharcot vív a hat közé kerülésért.

A meccsen az olaszok az utolsó negyed előtt még hátrányban voltak, ám a záró tíz percben kiválóan játszottak, 26–10-re nyerték a szakaszt és ezzel 84–72-re a mérkőzést.

A Schio második legeredményesebb játékosa a hetek óta remeklő magyar kosaras, Juhász Dorka volt, aki az Euroliga honlapja szerint 31 perc alatt 13 pontot, nyolc lepattanót és három gólpasszt ért el, emellett volt még két szerzett labdája és két blokkja is.

 

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Kosárlabda
20 órája

Női kosár NB I: fiatal csapattal, légiós nélkül vág neki az idénynek a Vasas

Kosárlabda
2025.08.21. 09:48

Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

Kosárlabda
2025.08.15. 16:38

Kifizetődött a Toman testvérek munkája – veretlenül jutott vissza az A-divízióba a magyar csapat

Kosárlabda
2025.08.14. 09:06

Fiatal szlovén centert igazolt a Győr

Kosárlabda
2025.08.13. 09:33

Női kosárlabda NB I: finn válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
2025.08.12. 21:02

Sorsoltak a női kosár Ek-ban: jó helyre került a Pécs

Kosárlabda
2025.07.23. 12:03

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24
Ezek is érdekelhetik