Együtt a magyar trió. Még az elmúlt idény során nyilatkozta Sebők Balázs, hogy egyszer Hári Jánossal és Erdély Csanáddal szívesen alkotna egy sort Fehérváron. Haza is igazolt a támadó, sőt az idény két harmada el is telt, de eddig sérülések és egyéb okok miatt nem tudta kipróbálni ezt a csatársort Kiss Dávid. Ám a Klagenfurt elleni rangadón ennek is eljött az ideje.
Rangadóhoz méltón kezdtek a felek, nem kímélték egymást a játékosok, de veszélyesebb volt a KAC. Később kiegyenlítettebbé vált a játék, azonban a vezetést a Klagenfurt szerezte meg. Hét perccel a harmad vége előtt nem zártak vissza rendesen a támadók, létszámfölényes helyzetben Jan Mursak vette be Rasmus Reijola kapuját. Négy perccel később ismét egy hazai hibát használtak ki az osztrákok: rosszul cserélt a Fehérvár, Nicholas Petersen köszönte szépen, és bevágta a ziccert.
A második játékrész eleje sem úgy alakult, ahogy azt a fehérváriak szerették volna, még két perc sem telt el, és betalált az osztrák csapat, egy gyors akciót követően a középen érkező Mathias Fromról maradt le Falus Ádám, a csatár közelről vette be a hazai kaput. Magabiztosan játszott a KAC, a Volán csak elvétve tudott komoly nyomást helyezni a Sebastian Dahm által irányított védelemre, pedig emberelőnyben is próbálkozhattak a kék-fehérek. A túloldalon időnként hajmeresztő helyen adta el a korongot a Fehérvár, Reijola nem unatkozott, a három kapott gól ellenére a magyar csapat legjobbja volt.
Az utolsó játékrészből öt perc telt el, amikor ismét emberelőnybe került a Volán, ez jó esélyt kínált a szépítésre. A fórban sem igazán záporoztak a lövések Dahm felé, majd Chaser Bergert állították ki a játékvezetők, négy a négy ellen Martin Stajnoch kezében volt az első hazai gól, de benne is maradt. A folytatásra jutott még egy klagenfurti találat Petersen jóvoltából, a Volán sima vereségével hosszú idő után elveszítette első helyét a tabellán.
JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA
HYDRO FEHÉRVÁR AV19–KLAGENFURTER AC (osztrák) 0–4 (0–2, 0–1, 0–1)
MET Aréna, 3422 néző. V: Fichtner, Sternat, Gatol-Schafranek, Weiss (mind osztrákok)
FEHÉRVÁR: Reiijola – Atkinson, Campbell / Sipsicz, Messner / Falus, Stajnoch / Mihály Á., Horváth Donát – Sebők, Hári J., Erdély Cs. / Cheek, Berger, Brown / Magosi, Kulmala, Terbócs / Ambrus G., Németh K., Ambrus Cs. Edző: Kiss Dávid
KLAGENFURT: DAHM – Jensen, Maier / Unterweger, Nickl (1) / Sablattnig (1), Strong / Preiml – Fraser (1), Mursak 1, PETERSEN 2 (1) / Herburger, Hundertpfund, From 1 / Schwinger, Pastujov, OBERSTEINER (2) / Lam, van Ee, Hochegger. Edző: Kirk Furey
Kapura lövések: 25–33
Emberelőny-kihasználás: 3/0, ill. 3/0
M | GY | HGY | HV | V | L–K | Gk | P | |
1. Klagenfurt | 42 | 25 | 2 | 5 | 10 | 161–106 | +55 | 84 |
2. Fehérvár AV19 | 44 | 26 | 1 | 2 | 15 | 129–108 | +21 | 82 |
3. Salzburg | 40 | 24 | 2 | 4 | 10 | 145–108 | +37 | 80 |
4. Bozen Südtirol | 42 | 21 | 8 | 1 | 12 | 131–98 | +33 | 80 |
5. Graz | 43 | 23 | 2 | 4 | 14 | 130–107 | +23 | 77 |
6. Linz | 42 | 20 | 5 | 3 | 14 | 128–108 | +20 | 73 |
7. Villach | 43 | 19 | 6 | 4 | 14 | 152–133 | +19 | 73 |
8. Olimpija Ljubljana | 42 | 13 | 8 | 2 | 19 | 110–127 | –17 | 57 |
9. Pustertal Wölfe | 42 | 15 | 2 | 7 | 18 | 132–133 | –1 | 56 |
10. Vienna Capitals | 42 | 14 | 4 | 3 | 21 | 110–128 | –18 | 53 |
11. Vorarlberg | 42 | 13 | 1 | 3 | 25 | 99–136 | –37 | 44 |
12. Asiago | 41 | 7 | 3 | 6 | 25 | 110–161 | –51 | 33 |
13. Innsbruck | 43 | 7 | 3 | 3 | 30 | 93–177 | –84 | 30 |