Népsport: kalandozó magyarok a téli Európában

Ahhoz képest, hogy az előző idényt mekkora fölénnyel, mindmáig egyedülálló makulátlan, százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a Ferencváros, 1932 nyarától rendkívül kiegyensúlyozott csatát hozott a folytatás. Az őszi idényt a Hungária zárta az első helyen, de az Újpest és a Fradi szorosan ott volt a nyomában, és sejteni lehetett, hogy csak a legvégén dől majd el, ki lesz a magyar futball 1933. évi bajnoka. A téli szünet előtt még az olaszokkal is összecsapott a válogatott, és Milánóban 4:2-es vereséget szenvedett. Úgy látszik, Vittorio Pozzo együttesébe kódolva volt ez az eredmény, amint azt az 1938-as vb-döntő is bizonyította – csak ezt 1932 novemberében még senki sem tudta.

Az őszi zárást követően az élvonal felkerekedett, a szélrózsa minden irányába „portyázni” indult: december közepe és február eleje között téli álmát aludta a magyar NB I – nem úgy a csapataink.
A Ferencváros az új esztendőben Párizsban kezdett, ám az egész éjjel szakadó eső miatt „feneketlen sárban vívta igen kemény mérkőzését  ”  a Racing Club Paris ellen. Felettébb szokatlan módon a Racing hemzsegett a külföldiektől, az angol Galley, Kennedy balszárny sem volt mindennapos egy francia csapatban, a kapus pedig egy arab, bizonyos Felai volt, civilben a gyarmatügyi miniszter fia. Végül 2:2-vel zárult 1933 első nemzetközi futballmeccse.

A Fradi ezután Rotterdam felé vette az irányt, ahol a Zwaluven (Fecskék) néven szereplő „félhivatalos” holland válogatott várt rá – kétméteres védőkkel, rettegve az 1930-ban 6:2-es magyar sikerrel záruló Üllői úti válogatott mérkőzés zöld-fehér sztárcsatáraitól, Turay „Suttyótól”, Toldi Gézától és Kohut Vilmostól. A ferencvárosi küldöttség pedig az influenzától rettegett, mert a vírus bizony megtizedelte a csapatot – Kohut, Lázár Gyula, Táncos Mihály, Toldi és Bukovi Márton is kidőlt. A Fecskék kevesebb ellenállást tanúsítottak, 5:0-ra győzött a Fradi, a derék hollandok a banketten ezt mondták: „Ilyen sportszerűen, a testi erőt figyelmen kívül hagyva, minden megerőltetés nélkül játszó együttest itt még nem látt un k játszani…”

Az Újpest mindeközben Nürnbergben 3:1-re alulmaradt a helyi „vegyes csapattal” szemben, a gyönyörű városi stadionban, „amelynek pályája is remek, szép gyeppel borított, de ez a gyep nagyon csúszós. Azonkívül a pálya méretei szélességben túllépik a nálunk szokásos szélességet  ”. Ahogyan a Fradi párizsi döntetlenjének fő okát abban látta a korabeli Nemzeti Sport, hogy a végén, 2:2-nél a bíró nem adott meg egy szabályos ferencvárosi gólt, az Újpest vereségét egyértelműen a balszerencse számlájára írta, percenként vágták ki a német védők a labdát a gólvonalról, és kapufából is rúgott az Újpest vagy hármat. A másnapi német újságokra is bátran támaszkodhatott a magyar sajtó: „Megállapítja az objektív német lap, hogy a mérkőzés Újpest technikai és taktikai fölényének jegyében folyt le, a német csapatnak a szerencse hullatta ölébe a nem várt és ki sem érdemelt győzelmet…”

Az éppen másodosztályú Vasas (1932-ben estek ki, és csak 1942-ben sikerült visszajutniuk) Szardínia szigetén nyert két meccset karácsonykor, ám az új év Reggio Calabriában már nem hozott nekik szerencsét: az US Regginától 1:0-ra kikapott, bár természetesen „a mérkőzés Constantino nevű bírája nem végezte tisztét elfogulatlanul  ”.      Cagliariban viszont 4:1-re nyertek a piros-kékek, és a szárd szurkolók ezt nem viselték valami sportszerűen: „Kövek, ülőpárnák röpködtek be a pályára. Meg kellett állítani a játékot, amíg megtisztították a játékteret…”

A Nemzeti FC Izmirben csapott oda egy kemény 7:2-t a Göztepének, amelyet a Nemzeti Sport valamilyen elhallásból kifolyólag Guis Stepként említett, igaz, Izmirt meg inkább a görög nevén, Szmirnaként – mondván, hogy az olvasók így jobban tudják, miről van szó.

A hazai NB I-et vezető, ám egyik legjobbját, a fedezet Kalmár Jenőt nélkülöző Hungária „80 percig támadott Nápolyban, de gólt az ellenfél rúgott” (Napoli–Hungária 1:0, az olasz liga másodikjától azért nem volt szégyen idegenben egy góllal kikapni), 1932 szilveszterének éjszakáját pedig Róma és Nápoly között kalandos módon egy vonaton töltötte.

A III. Ker. FC (amely egyedüliként tudott nyerni a bajnokságban a későbbi bajnok Újpest otthonában, és a nagy trió mögött végül befutott az igencsak dicséretes negyedik helyre) Szicília szigetén 4:1-re megverte az FC Cosenzát, míg a Kispest a franciaországi Quimperben 5:2-re nyert a helyi Stade Quimperois ellen – egyik legjobbja bizonyos Purczeld volt, az akkor már ötéves (leendő Puskás) Öcsi édesapja.

A néhány miskolci Attila-játékossal megerősített Szeged Franciaországban kötött le felkészülési mérkőzéseket, és szépen muzsikált, hiszen például a Stade Reannis ellen győzött 3:1-re, míg a Bocskai súlyos vereséget (5:2) szenvedett a szicíliai Cataniában. Aztán viszont a vezetői megtudták, hogy a Szeged-Attila vegyes Bocskai néven játszik a franciáknál, ha már elsőre a debreceniekkel akartak a szervezők megállapodni. Ment is a feljelentés a profi szövetségbe… Ám kiderült, hogy nem a szegediek a hunyók, hanem a vendéglátók nem vettek tudomást a tőlünk érkező sürgönyről, amelyben világosan benne volt, hogy nem a Bocskai, hanem a szegedi együttes érkezik.

A Budai „11” sem tétlenkedett: Padovában győzelemmel kezdett, Bariban vereséget szenvedett, Nizzában újra győzött, majd Séte-ben újra vereség következett. Aztán Montpellier-ben is (1:3), ahol a      „feneketlen sárban már szünetig is 1:0-ra vezetett az ellenfelünk, szünet után újabb két gólt kaptunk, s mi csak eggyel tudtunk válaszolni. Csatársorunk az oka a vereségnek”  – jelentette a Nemzeti Sport.
Bezzeg az Újpest! A barcelonai El Mundo Deportivo szerint „Az Újpest úgy játszott a Barcelonával, mint a ravasz macska a sánta egérrel ”.Igaz ez még akkor is, ha az FC Barcelona nem a legerősebb csapatával állt ki saját, bevehetetlennek hirdetett stadionjában a lilák ellen, ám a kettős magyar sikert követően (vasárnap és hétfőn 4:0, majd 3:1, az utóbbi meccsen a katalánok fölébikáztak egy 11-est) az európai lapok nem győztek hozsannázni. A zürichi Sportban a lap rendes barcelonai tudósítója, R. Giovannoni a következőket írta: „A magyarok elképesztően gyors, pontos, taktikailag és technikailag érett játéka a közép-európai futbal lnak fényes sikert szerzett, s ékesen bizonyította, hogy a spanyol futball szekere kátyúban vesztegel s inkább süllyed, mint emelkedik…”.      Az Újpest játékosait pedig egyenesen „Duna-menti    atléták” néven emlegeti.

Ezzel együtt a télen egyedül a Kispest maradt hibátlan külföldön, más kérdés, hogy erről nyilván az okos ellenfélválasztás is tehet. A kispestiek a távoli Bretagne-ban töltötték az ünnepeket, ahol nem a francia ellenfelekkel, hanem elsősorban a helyi konyhával gyűlt meg a bajuk. („Csigabiga, kagyló, rák és hal, hal, hal … Hej, mennyit gondolunk rátok, jó magyar pörkölt, gulyás, töltött káposzta, túrós csusza! A 8- 10 fogásos ebédekből alig egy-két fogást vesz be a jó magyar gyomor, hiába mondják, hogy a többi is mind egészséges, tápláló eledel ”)

A Nemzeti Sport nagy téli unalmában azt is kiszámolta, hogy melyik csapat hány kilométert utazott a télen, és elég szép számok jöttek ki. 10 363 kilométerrel a Ferencváros lett a kilométerbajnok. „Szigetek, félszigetek, országok, fővárosok, határállomások, kis- és nagyvárosok láttak magyar csapatokat. Egyesületeink nem ismertek határokat, keresztül-kasul szelték Európát.” A Fradi útja például a következő volt (zárójelben a megtett km-ek): Budapest Délivasút–Postumia (542)–Trieszt (82)–Velence (157)–Milánó (265–Genova (151)–Ventimiglia (151)–Marseille (260)–Marseille-ben hajóra szállás, Tangerben kikötés, hajóval tovább–Casablanca (1720)–Fez–Rabat–Casablanca (710)–Casablancában hajóra szállás és vissza Marseille-be (1720)–Marseille–Ventimiglia (260)–Genova (151)–Ventimiglia (151)–Marseille (260)–Párizs (862)–Saint-Malo (456)–Párizs (456)–Rotterdam (454)–Hága (23)–Düsseldorf (257)–Köln (40)–Passau (671)–Bécs (296)–Hegyeshalom (72)–Budapest Keleti pályaudvar (196). Ennyi…