Az MLSZ reagált Hornyák Zsolt szombati kritikájára

A kérdés azután került elő, hogy Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője szombaton Markgráf Ákos kiállítása és Kern Martin hét perccel későbbi becserélése kapcsán indulatosan nyilatkozott az M4 Sportnak a szövetségről és a szabályról, amely szerint Markgráf 90 játékperce a 6. percben történt kiállítása ellenére beleszámít az MLSZ által elvárt mennyiségbe.
Az MLSZ vasárnap délelőtt a honlapján közölte, hogy a klubokhoz eljuttatott szabályzatban is szerepel a piros lapot kapó játékos a kivételek között.
„A labdarúgóknak végig a pályán kell lenniük, kivéve
a) ha a labdarúgó(ka)t lecserélték és helyette/helyettük az előírásoknak megfelelő labdarúgó(k) lép(tek) pályára; vagy
b) ha a labdarúgó(ka)t kiállították, vagy
c) ha a labdarúgó(k) sérülése esetén a sportszervezet minden cserelehetőségét kimerítette.”
Az MLSZ a közleményében megjegyezte, „sajnálatos, hogy a nyár elején megismert, néhány pontból álló MLSZ-ösztönzési rendszer bevezetése után hónapokkal, a 11. forduló után előfordulhat, hogy egy vezetőedző – nem az első alkalommal – alaptalanul panaszkodik a nyilvánosság előtt egy olyan eset kapcsán, melyre külön kitér a szabályozás.”












