Lángost és cirkuszt! – Ballai Attila publicisztikája

BALLAI ATTILABALLAI ATTILA
Vágólapra másolva!
2019.04.27. 23:40

Kezdjük egy hajdani versike két, már régen idejét múlt, de a mának is sokat mondó verziójával! Ünnepel az egész város, bajnok lett a Ferencváros. (Tehát a Fradi közügy.) Vagy: egy forint a meleg lángos, bajnok lett a Ferencváros. (Ez pedig a klasszikus kenyeret és cirkuszt modernebb, lángost és cirkuszt változata. Mármint, ha van mit enni és bajnok a Fradi, mi baj történhet?) Amikor e sorokat írom, a Puskás Akadémia Vidi FC elleni pontszerzésével éppen matematikai bizonyossággá vált az FTC futballcsapatának harmincadik bajnoki címe, ám az is nyilvánvaló, hogy az egész város legközelebb akkor fog együtt ünnepelni, amikor újra egy forint lesz a lángos. Azaz soha. Ettől persze még a Fradi sikere nem csak kevesebb, hanem több is budapesti ügynél; nagyjából országos, sőt nemzeti. Az alábbiakban azt elemezzük, mit jelent, kire, mire miként hat 2019 Magyarországán, hogy a legnépszerűbb klub játékosainak mezére felkerül a harmincadik elsőséget jelképező harmadik csillag.

Bemelegítésként jussunk túl az ilyenkor már szokássá rögzült fanyalgáson: mit ér elsőnek lenni ebben a mai magyar mezőnyben? Nos, minden versenyre igaz, hogy a másodikon számon lehet kérni, ki lett az első, de az elsőn hiba számonkérni, ki lett a második. Vagy a harmadik, a tizenkettedik. Hiszen az első nem tehet annál többet, mint hogy mindenkit megelőz, viszont csak azokat előzheti meg, akik rajthoz állnak. Másrészt ezúttal legalább a másodikra nem lehet panasz, a Mol Vidi ugyanis az ősszel még az Európa-liga csoportkörében verte meg oda-vissza a PAOK Szalonikit, és ért el 2–2-es döntetlent a Chelsea ellen.

A passzív futballromantikával egyébként is örökre érdemes szakítani. A Fradinak soha többet nem lesz sem legendás T-betűs, Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut, sem Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor, sem Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi csatársora, de még Nyilasi, Ebedli, Mucha középpályástriója sem. Mert más idők járnak. Csortos, Kabos és Jávor vagy Bessenyei, Sinkovits és Latinovits sem játszik már együtt egyetlen „csapatban” sem, de Karinthy, Kosztolányi és Krúdy sem ül le többé egy asztalhoz.

Feltehetjük azt a kérdést is: nem túl sok a harminc arany, a Fradi nyomasztó fölénye egyben a vetélytársak kritikája is? A válaszért térben és időben is érdemes tágítani a horizonton. A Juventus 35. elsőségét söpörte be a Serie A-ban, a Barcelona e sorok írásakor 26. bajnoksága felé haladt, de a Real Madrid 33-mal így is előtte áll, a Bayern München 28-ról 29-re lépne az idén, pedig a Bundesligában kezdte csak a sikersorozatát, és 1969-ben zárt az élen története során másodszor. A hazánkkal azonos nagyságú – labdarúgásban sajnos ez nem érvényes – Portugáliában a Benfica 36 címet halmozott fel, régiónkban a Dinamo Zagreb 1993 óta 20-szoros horvát, a Sparta Praha 24-szeres csehszlovák és 12-szeres cseh bajnok. Az FTC harminc trófeája tehát illeszkedik e sorba.

Maradva a kikezdhetetlen számoknál, a Ferencváros tizedik aranya 1927-ben, a huszadik 1967-ben született meg, így az első jubileumig kevesebb mint három évtized, a másodikig kereken négy, a harmadikig több mint öt telt el. Azaz labdarúgásunk hanyatlásának időszakában jutott fel legritkábban a csúcsra a klub; azon is érdemes elmélkedni egy sort, ebből következik-e, hogy jó Fradi nélkül nincs jó magyar válogatott. Kétségtelen, hogy futballunk három legsikeresebb évtizedéből kettőben, az 1930-as és az 1960-as években az FTC is tündökölt; az Aranycsapat országlása idején ellenben legsúlyosabb válságával küszködött.

Ezért a fenti szentencia valószínűleg úgy igaz, hogy egy átlagos vagy az alatti lélekszámú ország futballját legalább egy kiemelkedő centrumnak kell táplálnia. Ezt a horvát példa is fényesen igazolja; a tavaly vb-ezüstérmes keret tagjai, mint azt 2018 nyarán részletesen taglaltuk is, szinte kivétel nélkül a Dinamo Zagrebtől elrugaszkodva emelkedtek a világelitbe. Minden valamirevaló cseh lurkó álma a Sparta vagy a Slavia Praha, utóbbi gárda az Európa-liga márciusi nyolcaddöntőjében történetesen az FC Sevillát búcsúztatta 6–5-ös összesítéssel, varázslatos prágai 4–3-mal, amely tavaly augusztusban, a selejtező második körében tartalékjainak játéklehetőséget adva 4–0-val és 3–1-gyel lépett túl az Újpesten. Természetesen a Slavia is számos légióst vet be, de ettől még ugyanúgy megmaradt hazája emblematikus egyesületének, mint városi vetélytársa, a Sparta, a szlovák Slovan, a román Steaua (ma már FCSB), és sorolhatnánk. Vagy hogy szívmelengetőbb példával éljek, a felvidéki magyarság bástyája, a Dunaszerdahely. Természetesen a DAC felnőtt kezdő tizenegyében sem vihetik a magyarok a prímek, de a lényeg az, hogy a csallóközi srácoknak a klub ellenállhatatlan vonzerő. Az elmúlt héten Komáromban jártam a II. Aranycsapat-kupán; erdélyi, délvidéki, kárpátaljai, magyarországi utánpótláskorú fiúk mérkőztek, de a döntőt két dunaszerdahelyi egylet vívta, és a góloknál magyar örömszavakat, a kihagyott helyzeteknél magyar szitkozódást hallhattunk. Csak ebből a két alakulatból két kézzel meríthetne bárki az NB I középmezőnyéből.

A fentieket összegezve különösebb kockázat nélkül leszögezhetjük: a Ferencváros azzal aknázhatja ki leghatékonyabban harmincadik bajnoki címét, ha sikerül elérnie, hogy minden magyar futballistapalánta vágyainak netovábbja legyen. Akár végcélként, akár dobbantóként, a reménybeli külföldi szerződés felé.

Ehhez a Fradinak szinte mindene adva van – egyetlen kivétellel, de arról később. Valamiért úgy alakult, hogy az FTC generációk számára az ország, a nemzet csapatát jelentette. És itt nem a régmúltról, Sárosiék vagy akár Alberték hőskoráról beszélünk. Amikor Nyilasi már edzőként 1992-ben a dobogó tetejére vezette Lipcseiéket, az utolsó mérkőzés színhelyéről, Diósgyőrből (30 ezer néző volt jelen a stadionban) Budapestig zöld-fehérbe borult a 3-as út, egészen szürreális képeket is produkálva, egy nénike például egyik kezében egy tyúkkal, a másikban egy zöld lapulevéllel integetett. A Fradi első erdélyi edzőtáborozása során, 2005 telén Szovátán a januári, éjszakai, hamisítatlan székely fagyban is több százan várták hitetlenkedve, vajon tényleg eljönnek-e a fiúk a Medve-tóhoz, és egyszer már e hasábokon is írtam a felvidéki Ekel csapatáról, amelynek színe zöld-fehér, címere kilenc sávra osztott mező, három E betűvel, indulója pedig úgy kezdődik: „Hajrá, Ekel, hajrá, Ekel, hajrá, fiúk, mert fő a győzelem...” Igaz, az eredménytelenség koptatja a népszerűséget és a mítoszt, ezért is adhat még a harmadik csillagnál is többet a harmincadik arany. A hátország stabilabb, mint bármikor, a Groupama Aréna és a népligeti központ nyugati szint.

Amikor a Ferencváros 1903. november 22-én az MTK feletti 3:0-val első bajnokságát nyerte, kissé megkeserítette az örömöt, hogy az ígéretekkel ellentétben az éremosztás elmaradt. A csalódást egy derék, foglalkozására nézve hentes szurkoló egy láda kolbász szétosztásával igyekezett enyhíteni – nos, ahhoz képest ma kolbászból van a kerítés is. De lehetne igazgyöngyből is, a nemzetközi részsikert most már semmi sem pótolhatja. KK- vagy VVK-serlegről, KEK-döntőről persze nemcsak azért felesleges ábrándozni, mert e versenyformák már nem is léteznek, de az Európa-liga főtábláját a Ferencvárosnak célba kell vennie. Ezzel léphetne más szférába a klub.

Ha ez megtörténne, a fél város azért ünnepelne. És ki tudja, egy bőkezű szponzor jóvoltából meccsnapokon talán még egy forintért adhatnák a meleg lángost is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik