NS: Hajnal szerint Rebrov jó döntés volt; rajtol a Bundesliga – péntek

Vágólapra másolva!
2018.08.23. 23:39
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

A Mol Vidi FC–AEK Athén BL-rájátszás első mérkőzésén fehérvári részről kétségkívül Huszti Szabolcs és Kovács István volt a főszereplő: előbbi azért, mert a játékvezető minimum vitathatónak nevezhető döntést hozva kiállította, míg utóbbi a remek produkciója révén. Pietsch Tibor a mérkőzés másnapján mindkettőjüket megszólaltatta, de kétoldalas összeállításunkban rákérdeztünk egy korábbi játékvezetőnél, hogy Huszti kiállítása jogos volt-e, és megnéztük, mit írtak a görög lapok a budapesti találkozóról
A Mol Vidi FC–AEK Athén BL-rájátszás első mérkőzésén fehérvári részről kétségkívül Huszti Szabolcs és Kovács István volt a főszereplő: előbbi azért, mert a játékvezető minimum vitathatónak nevezhető döntést hozva kiállította, míg utóbbi a remek produkciója révén. Pietsch Tibor a mérkőzés másnapján mindkettőjüket megszólaltatta, de kétoldalas összeállításunkban rákérdeztünk egy korábbi játékvezetőnél, hogy Huszti kiállítása jogos volt-e, és megnéztük, mit írtak a görög lapok a budapesti találkozóról

Hajnal Tamás szerint jó döntés volt, hogy Szerhij Rebrovot nevezték ki a Ferencváros edzőjének, a korábbi válogatott középpályásnak ugyanis szimpatikus az ukrán edzői filozófiája és felfogása. Bodnár Zalán írása

Honfitársaink, Dárdai Pál, Gulácsi Péter és Szalai Ádám miatt is érdemes nézni a német futballbajnokságot, amelynek természetesen az a legnagyobb kérdése, sikerül-e megtörni a Bayern München hat éve tartó uralmát. A Bundesliga pénteki rajtja előtt számba vettük az esélyeket

A Formula–1 hétvégi Belga Nagydíja előtt többek között az tartotta izgalomban a mezőnyt, hogy kizárták a Force Indiát, s a bajba kerülő istálló helyét új csapatként a Racing Point Force India veszi át. A helyszínről Zsoldos Barna jelentkezett

Több mint húsz év után foglalkozik ismét férfi röplabdacsapattal Jókay Zoltán, akinek a neve összenőtt a Vasas női együttesével, de a következő idénytől már a Pénzügyőrt vezetné sikerre. Roska Emese Boglárka interjúja

Sportkrém-mellékletünk most is érdekességeket kínál. A tartalomból: Amikor csak teheti, golfütőt ragad Kim Rasmussen, akinek egy családi tragédiával is szembe kellett néznie; Megesett, hogy a párbajtőrvívó Rédli András Andoni Zubizarretának öltözött; Sportolóink gyakran a legszűkebb családi körből választanak bizalmast maguknak

Legfrissebb hírek

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
16 órája

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Ötös lista: Kerkezen túl – íme, az 5 legizgalmasabb magyaros nyári váltás

Légiósok
2025.09.05. 17:59

Mondd, te mit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.05. 00:03

Arányérzék – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.09.05. 00:03
Ezek is érdekelhetik