NS: 100 millió forintos kupakérdés; Rossi, a dunaszerdahelyi hős – szerda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.22. 23:28
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.



A kilencszeres győztes Újpest és az első kupadiadalára hajtó Puskás Akadémia vívja szerda este a Magyar Kupa fináléját. A trófea megszerzésén túl az anyagi tét is óriási, hiszen a győztes együttes 100 millió forinttal gazdagodik. A lilákat sokan esélyesebbnek tartják, ugyanakkor a bajnokságban mindhárom alkalommal kikaptak a felcsútiaktól. Hogy e kudarcok milyen nyomokat hagytak az Újpest labdarúgóiban, arról is beszélt a csapat gólerős támadója, Novothny Soma.

Bronzérmes lett a Dunaszerdahely a szlovák futballbajnokságban, kispadján a korábbi kispesti szakvezetővel, Marco Rossival. Az olasz szakembernek kemény munkája van abban, hogy nemcsak elfogadták a DAC hívei, hanem ma már a közönség kedvence is. Arról is nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, hogy tényleg a Dunának ment volna-e, ha visszacsúsznak a negyedik helyre a tabellán, s elárulta azt is, tud-e úszni vagy sem.

Dániában lett bajnok Korcsmár Zsolt. A válogatott védő a Midtjylland együttesében játszik, amely hazai pályán harcolta ki az aranyérmet. A 29 éves futballista pályafutása első felnőttbajnoki diadalát könyvelhette el, és készülődhet a Bajnokok Ligája selejtezőjére. Hogy a három településhez is kötődő bajnokegyüttes miként ünnepelt, arról is mesélt Korcsmár, aki azt is elmondta, hogyan tették hatékony taktikai fegyverré a pontrúgásokat, sőt még a partdobásokat is.

Remekül teniszezett a genfi versenyen Fucsovics Márton, a salakon erős Albert Ramost győzte le. A világranglista 60. helyén álló magyar játékos edzője, Sávolt Attila lapunknak elmondta, tanítványa jó formában volt az elmúlt időszakban is, még ha az eredmények ezt nem is feltétlenül igazolták. A szakember szerint nem a játékkal, hanem Marci fejével volt probléma, mentálisan kellett rendbe szednie magát. Hogy ez miként sikerült, s mi várható a folytatásban, kiderül interjúnkból.

Legfrissebb hírek

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
10 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
Tegnap, 1:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Marco Rossi optimizmusát a támadók jó formája erősítheti; Máté Csaba: Amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban

E-újság
2025.09.04. 23:56

Keresztes Krisztián barátkozik a skót akcentussal; Yohan Croizet sok ismerőssel találkozik Diósgyőrben

E-újság
2025.09.03. 23:06
Ezek is érdekelhetik