MLSZ: két meccs miatt is megbüntették a Fradit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.03. 16:44
null
A zöld-fehérek szurkolói pirotechnikai eszközöket használtak és szidalmazták az ellenfelet (Fotó: Tumbász Hédi)
A Ferencvárost két mérkőzés miatt összesen 550 ezer forintra büntette a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtökön.

 

Az MLSZ honlapján közzétett határozatok szerint a női Magyar Kupa döntőjében az FTC szurkolói pirotechnikai eszközöket használtak és szidalmazták az ellenfelet. A Haladás elleni férfi NB I-es mérkőzésen a klub megsértett egy mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírást, drukkerei ugyancsak pirotechnikai eszközöket használtak, valamint szidták az ellenfelet, illetve annak egyik játékosát. Az előbbiért 300 ezer, utóbbiért pedig 250 ezer forintot kell fizetnie a klubnak.

A női kupadöntő másik résztvevője, a Diósgyőr 150 ezer forintos büntetést kapott, mert szurkolói szidalmazták az ellenfelet.

Az NB I legutóbbi fordulójában történtek miatt a Budapest Honvédot 200 ezer, a Haladást 150 ezer, a Videotont pedig 100 ezer forintra büntették.

A Vasas kiállított játékosát, Ádám Martint egy mérkőzésre tiltották el.

NB I, 2017–2018, 28. FORDULÓ
ÁPRILIS 28., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Paksi FC–Videoton FC 1–0
Paks, Városi Stadion Solymosi Péter
2000
Debreceni VSC–Vasas FC 2–3
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Kassai Viktor
3214
Mezőkövesd–Budapest Honvéd 1–2
Mezőkövesd, Városi Stadion Bognár Tamás
1756
Újpest FC–Diósgyőri VTK 1–0 Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Iványi Zoltán
2836
Puskás Akadémia–Balmazújváros 3–1 Felcsút, Pancho Aréna
Berke Balázs
783
Ferencváros–Haladás 2–1
Budapest, Groupama Aréna
Szőts Gergely
7872
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 28 17 8 3 60–26 +34 59
2. Videoton FC 28 17 7 4 56–26 +30 58
3. Újpest FC 28 10 11 7 36–34 +2 41
4. Budapest Honvéd 28 11 7 10 43–45 –2 40
5. Paksi FC 28 10 9 9 41–43 –2 39
6. Debreceni VSC 28 10 7 11 46–38 +8 37
7. Puskás Akadémia FC 28 9 9 10 35–40 –5 36
8. Szombathelyi Haladás 28 9 4 15 30–43 –13 31
9. Diósgyőri VTK 28 8 6 14 40–45 –5 30
10. Vasas FC 28 8 6 14 35–53 –18 30
11. Balmazújváros 28 6 10 12 30–41 –11 28
12. Mezőkövesd Zsóry FC 28 6 10 12 31–49 –18 28
Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
Tegnap, 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:48

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
2025.09.09. 14:56

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00
Ezek is érdekelhetik