NS: Mi történt Felcsúton?; Irány Amerika! – vasárnap

Vágólapra másolva!
2017.10.14. 23:56
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

• Viharos véget ért az OTP Bank Ligában a Ferencváros felcsúti vendégszereplése. A Fradi 1–0-ra vezetett a Puskás Akadémia ellen, s ha begyűjti a három pontot, átvette volna a vezetést a bajnoki tabellán a Videotontól. A meccs 83. percében azonban a játékvezető 11-est ítélt a hazaiak javára. Ezt követően Thomas Dollnak, az FTC vezetőedzőjének el kellett hagynia a kispadot. Hogy mi is történt valójában, kiderül helyszíni tudósításunkból.
• Viharos véget ért az OTP Bank Ligában a Ferencváros felcsúti vendégszereplése. A Fradi 1–0-ra vezetett a Puskás Akadémia ellen, s ha begyűjti a három pontot, átvette volna a vezetést a bajnoki tabellán a Videotontól. A meccs 83. percében azonban a játékvezető 11-est ítélt a hazaiak javára. Ezt követően Thomas Dollnak, az FTC vezetőedzőjének el kellett hagynia a kispadot. Hogy mi is történt valójában, kiderül helyszíni tudósításunkból.

George Weah a kilencvenes évek meghatározó futballistája volt. A libériai származású labdarúgóra gyorsan felfigyeltek az európai klubok, s először a Monacónak sikerült megszereznie. A folytatásban a Paris SG-ben és a Milanban is futballozott, sőt, első nem európai játékosként az Aranylabdát is elnyerte. A visszavonulását követően látványos fordulatot vett az élete, hiszen politizálásra adta a fejét. Hogy mire készül most, megtudják írásunkból.

• A francia Brest otthonában lép pályára vasárnap a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében a Győri Audi ETO KC. A címvédő magyar együttes edzője, Ambros Martín elégedett együttese rajtjával, de a szezon java még csak ezután következik. Ráadásul sérülések miatt több kulcsemberét nélkülöznie kell. A Brest most tért vissza a legrangosabb európai kupasorozatba, hogy mit vár a találkozótól a hazaiak kapusa, megtudhatják cikkünkből.

• Új időszámítás kezdődik az úszóválogatott szövetségi kapitánya, Sós Csaba fia, Sós Dániel életében. A tehetséges, junior-világbajnoki ezüstérmes úszó úgy döntött, az Egyesült Államokban folytatja tanulmányait. Természetes, hogy a 19 éves sportoló és szülei is izgalommal készülődnek az utazásra. Hogy miért döntött a váltás mellett a négyéves kora óta az uszoda bűvöletében élő fiatalember, megtudhatják a Junior mellékletünkben található írásból.

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
12 órája

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
15 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05
Ezek is érdekelhetik