A listavezető MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL az előző idényben elért 6. helyezés után továbbra is Csertői Aurél felel a szakmai munkáért, de a klub hivatalosan nem tűzte ki célként a feljutást. Amellett, hogy – a kapus Juhász Bencén kívül – a kulcsjátékosokat sikerült megtartani, a nyáron újonnan érkezők közül gyorsan alapemberré vált a Gyirmótról érkező belső védő, Csörgő Viktor, a Siófokot elhagyó fiatal középpályás, Saja Milán, illetve a korábbi kazincbarcikai szélső támadó, Pintér Ádám. Cseri Tamás sportigazgató kiemelte, hogy az új játékosok gyorsan beilleszkedtek, a régebbi kerettagok befogadták őket, ami megteremtette az alapot a jó csapatszellemhez.
„A bennmaradás kivívása a legfontosabb, majd ennek elérését követően szeretnénk jobb helyezést elérni, mint az előző idényben, mégsem gondolkodunk ennyire előre, mert messze még az idény vége – szögezte le a boon.hu megyei portálon Cseri Tamás. – Nyilván az eddigi sikerek sokat segítenek, de nálunk eddig sem volt probléma a hangulattal. A srácok beleteszik a munkát, ami eddig sikerrel is párosul. Természetesen örülünk a remek szezonkezdetnek, azonban nincs hurráhangulat.”
Az előző idényt tíz góllal záró támadó, Szalai József (akit a Paks nyáron átigazolt, de kölcsönben még egy évig Mezőkövesden hagyott) lendületesen kezdte a mostani bajnokságot is, már négyszer betalált; az első kettő, Karcag elleni, továbbá a legutolsó, Szeged elleni góljai három pontot jelentettek a Kövesdnek.
„Örülünk, hogy az első helyen állunk, de nem foglalkozunk a tabellával, a saját játékunkra koncentrálunk – mondta a megyei portálon a 23 esztendős csatár. – A helyén kezeljük az eddigi sikereket. Az előző volt eddig a legeredményesebb idényem, s mindenképpen szeretném túlszárnyalni azt gólokban, de akkor is elégedett vagyok, ha nem feltétlenül a gólokkal, hanem a játékommal tudok segíteni a csapatnak.”
A borsodiakkal kapcsolatos hír, hogy újabb utánpótláskorú labdarúgóval erősítették meg keretüket a napokban: a 17 éves Vörös Barna a horvát élvonalban szereplő NK Istrától csatlakozott Csertői Aurél együtteséhez.
A kövesdiekkel azonos pontszámmal második helyen áll az AQVITAL FC CSÁKVÁR, ami talán még nagyobb meglepetés, hiszen a klub nyáron kulcsjátékosokat veszített el. Az NB II gólkirálya, a 18 találatot szerző Nagy Zoárd a Puskás Akadémiához szerződött, a kiváló teljesítményt nyújtó fiatal középpályás, Dusinszki Szabolcs a román első osztályú FK Csíkszeredához került, míg Gazdag Vajk Kozármislenybe, Murka Benedek Fehérvárra, Varga Bence pedig a Honvédhoz igazolt.
„Amellett, hogy ugródeszka vagyunk a Puskás Akadémiától érkező ifjú labdarúgóknak, nálunk egyébként is nagyon fontos szempont a fiatalok beépítése – szögezte le kérdésünkre Tóth Balázs vezetőedző. – Ilyen a nyáron Felcsútról érkező kapus, Lehoczki Bendegúz, illetve a középpályás Somfalvi Bence, de a távozók helyére rutinosabb labdarúgókat is igazoltunk. A védő Lorentz Márton és Helembai Márk mellett a középpályás Magyar Zsolt, továbbá a támadó Bányai Péter és Fejős Áron mind képzett játékos taktikailag és technikailag egyaránt, s jó karakternek számítanak. A hozzánk két év után az NB III-as Veszprémtől visszatérő Magyarról tudtuk, hogy több van benne a harmadosztálynál, ezt bizonyítja is, hiszen már négy gólnál jár. A hat bajnokin egyébként mindig a pályán volt minimum három »fiatalszabályos« labdarúgó, de a meccsek hajrájában már négy is. Az 1. fordulóban a Vasas elleni 4–1-s siker során a szerencse is mellénk állt, de egyben lendületet is adott ez a diadal. Úgy gondolom, hogy nem véletlen az eddigi teljesítményünk. Az előző idényben a tizedik helyen végeztünk, most jó lenne egy számjegyű pozícióban zárni, nem tartom elképzelhetetlennek az ötödik-hatodik hely elérését sem.”
Az újonc KARCAGI SC-nél nem volt sok idő az NB II-es felkészülésre, hiszen a nagykunsági együttes június 8-án még osztályozót játszott a feljutásért a Nagykanizsa ellen. A sikeres „rájátszás” után magától értetődő volt, hogy Varga Attila vezetőedző folytatja munkáját, azonban a keret kialakítása során a DVSC-től 2024 tavaszán érkező sportigazgató, Gulácsi Bence nagy feladat előtt állt.
„A korábbi debreceni futballpiramis (DVSC, DEAC, DVSC II) megszűnése után képzeltük el, hogy a Karcagot segítjük feljuttatni a másodosztályba, így az NB II-ben lehet ismét a Lokinak fiókcsapata – szögezte le a Nemzeti Sportnak a DVSC-Karcag együttműködési koordinátor, aki sportigazgatói teendőket lát el. – A nyári osztályváltás után magától értetődő volt, hogy a Loki továbbra is segíti a Karcagot játékosokkal, ennek eredményeként öten kölcsönben szerepelnek Karcagon, míg négyen kooperációs kölcsön keretében – utóbbira példa, hogy a kapus Engedi Márk eddig végigvédte az idényt. Fontosnak tartottuk azonban, hogy olyan, még mindig fiatal játékosoknak is lehetőséget adjunk, akik nem voltak korábban »kötelezően« pályára küldendők, de van bennük potenciál; ezen az alapon került hozzánk Fazekas Lóránt, László Dávid és Kovalovszki Máté. Kellett a rutin is, ennek jegyében sikerült leigazolni Vida Mátét, Hidi Patrikot és Szekszárdi Tamást, akik karakterük alapján alkalmasak arra, hogy összefogják a fiatalokat, s az öltözőben vezéregyéniségek legyenek. Továbbá várjuk a csapatkapitány, Székely Dávid visszatérését, a közönségkedvenc térdsérülése után hamarosan visszatérhet, s ez lélektani pluszt ad majd mindenkinek.”
A Karcag 18 év után szerepelhet ismét az NB II-ben, de már most nagy „skalpokat” tudhat magáénak: hazai pályán a Soroksár után legyőzte a Vasast és a Videotont is, illetve idegenben ikszelt a Szegeddel.
„Természetesen újoncként a bennmaradás a fő célunk, de már az őszi szezonkezdet előtt arról beszélgettünk, hogy az egy számjegyű helyezés elérését sem tartjuk lehetetlennek – folytatta Gulácsi Bence. – Bár tudomásom szerint a három legkisebb költségvetéssel dolgozó klub között vagyunk, az elvégzett munka mellett a csapategység és a szervezettség kiváló. A jövőben is fontos lesz a futballtudás mellett a játékosok emberi oldala. Büszkévé tesz, hogy három élcsapat ellen a jó eredmények mellett játékban sem voltunk alárendelve, sőt összességében néhány statisztikai mutatóban az élmezőnyben helyezkedünk el. A szurkolók értékelik mindezt, megtöltik az új stadiont, ezért tavaszra a létesítmény befogadóképességét szeretnénk növelni.”
AZ ÁLLÁS | |||||||
1. Mezőkövesd | 6 | 4 | 1 | 1 | 11–5 | +6 | 13 |
2. Csákvári TK | 6 | 4 | 1 | 1 | 10–4 | +6 | 13 |
3. Budapest Honvéd | 5 | 4 | – | 1 | 11–3 | +8 | 12 |
4. Vasas FC | 6 | 4 | – | 2 | 12–9 | +3 | 12 |
5. Szeged-Csanád GA | 6 | 3 | 2 | 1 | 9–5 | +4 | 11 |
6. Karcagi SC | 6 | 3 | 2 | 1 | 8–7 | +1 | 11 |
7. Szentlőrinc SE | 6 | 2 | 2 | 2 | 8–6 | +2 | 8 |
8. Békéscsaba | 6 | 2 | 2 | 2 | 9–9 | 0 | 8 |
9. Tiszakécske | 6 | 2 | 2 | 2 | 7–8 | –1 | 8 |
10. FC Ajka | 6 | 2 | 1 | 3 | 3–7 | –4 | 7 |
11. Kecskeméti TE | 5 | 2 | – | 3 | 5–6 | –1 | 6 |
12. Soroksár SC | 6 | 1 | 3 | 2 | 9–13 | –4 | 6 |
13. Videoton FC Fehérvár | 6 | 1 | 2 | 3 | 4–8 | –4 | 5 |
14. BVSC Zugló | 6 | 1 | 1 | 4 | 6–7 | –1 | 4 |
15. Budafoki MTE | 6 | 1 | 1 | 4 | 3–9 | –6 | 4 |
16. Kozármisleny | 6 | – | 2 | 4 | 2–11 | –9 | 2 |