Cseberből vederbe – kongatja a vészharangot a brazil média a válogatott botladozása után

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.09.12. 12:25
null
Carlo Ancelottinak egyelőre nincs sok nyugodt pillanata a brazil válogatott kispadján (Fotó: AFP)
Hiába tűnt úgy, hogy az új szövetségi vezérkar felállásával és Carlo Ancelotti érkezésével helyreáll a béke a brazil válogatottnál. A világbajnoki selejtezőt ugyanolyan veszekedés zárja, mint amilyen nyitotta.

Nem tartott sokáig a béke és a nyugalom a brazil válogatottnál, a Bolíviától elszenvedett vereséget követően újult erővel éledt fel a sárdobálás és a bűnbakkeresés, és még a megváltóként fogadott új szövetségi kapitány, Carlo Ancelotti sem úszta meg a felelősségre vonást.

Haladjunk időrendben! Magyar idő szerint szerdára virradóra a selecao a tengerszint felett 4100 méteren fekvő El Altóban 1–0-s vereséget szenvedett Bolíviától a dél-amerikai világbajnoki selejtező záró fordulójában. A brazilok már biztos kijutóként, tartalékos csapattal érkeztek a mérkőzésre, amelyet egy vitatott tizenegyes döntött el, tehát aki nagyon akart, talált muníciót a helyzet mentegetésére. Csakhogy az ötszörös világbajnok nemzet csapatánál sokkal mélyebb a válság, és a komplett vb-selejtezőt górcső alá véve valóban van miért hőbörögni.

Brazília minden idők leggyatrább teljesítményét nyújtotta a sorozatban, öt ellenféltől összesen hatszor kapott ki, a legfájóbb módon az ősi rivális Argentínától oda-vissza. A Maracanában játszott (0–1) az első vereség volt, amelyet a brazilok hazai pályán szenvedtek el a sorozat történetében, de ha lehet, ezt is sikerült alulmúlniuk Buenos Airesben, ahol csak azért lett 4–1-es égés a vége, mert az argentinok elszórakozták a meccs nagy részét. Szintén történelmi mélypontot jelentett, hogy a negyedik, ötödik és a hatodik fordulóban is kikapott a válogatott, korábban ugyanis Brazília sohasem szenvedett el három egymást követő vereséget a vb-selejtezőben. Mindezek tetejébe, amióta 18 meccses a kvalifikáció, ilyen rossz gólkülönbséggel még nem végzett a csapat. A 17 kapott gól megosztott negatív csúcs, ám a hozzá kapcsolódó 24 szerzettel mindössze plusz hét lett a csapat mérlege, márpedig ennél csak akkor volt kevesebb, amikor egy vagy két meccs kellett a vb-részvételhez.

És még egy kicsit maradva a számoknál: a 2022-es katari világbajnokság után leköszönő Tite óta Ancelotti már a negyedik szövetségi kapitány, és a harmadik, aki vezette a válogatottat a világbajnoki selejtezőben. Persze ha úgy nézzük, Samir Xaud pedig a második elnök a labdarúgó-szövetség (CBF) élén, amióta 2023 őszén útnak indult a sorozat. Itt kell megjegyezni, alapvetően ez az elnökváltás ad mélyebb magyarázatot a brazil válogatott legújabb kori vergődésére. Elődje, Ednaldo Rodrigues ugyanis csak azért tudta olyan hosszú ideig megtartani a posztját, mert gyakorlatilag korrumpálta a választásra jogosult grémiumot, amiért többször is indult ellene bírósági eljárás. Jóllehet végül szintén egy bírósági határozat távolította el Rodriguest a CBF éléről idén májusban, a bukásához de facto a nemzeti csapat pocsék szereplése vezetett, illetve az, hogy Fernando Diniz, majd Dorival Júnior vezetésével bukdácsolt a selecao, miközben az elnök már jó ideje Ancelottival kampányolt, ám az olasz szakember csak nem akart megérkezni. A Real Madrid korábbi trénere végül Xaud hívására és az újjáalakuló szövetség égisze alatt írt alá a brazil szövetséghez, ám eleinte az ő személyét sem fogadta el száz százalékban a helyi futballközvélemény, amelyet erősen megoszt a kérdés, hogy állhat-e külföldi a csapat élére.

Ancelottival csikorogva mozdultak meg a fogaskerekek (0–0 Ecuadorban, majd 1–0 Paraguay ellen), ám a selejtező utolsó előtti fordulójában a Chile elleni 3–0-t követően szinte hurráhangulat alakult ki az elmúlt időszak feszültségeit és keserűségét követően.

Ez a hangulat fordult át újabb sárdobálásba, főleg azt követően, hogy Xaud elnök semmilyen önkritikát sem gyakorolva próbálta meg ráhúzni a vizes lepedőt másra (a játékvezetőre, a tengerszint feletti magasságra, a meccs jelentéktelenségére, a rugdosódó ellenfélre) a bolíviai vereségért. A brazil szövetségi kapitányt pártolók hangja ismét felerősödött – mondván, Ancelotti nem érzi annak súlyát, hogy Brazíliának minden körülmények között nyernie kell –, ráadásul a csapaton belüli hisztik is újra fellángoltak. A Barcelonát erősítő Raphinha például azt a „méltatlanságot” panaszolta el a helyi sajtónak, hogy őt miért kellett behívni egy tét nélküli meccsre, miközben másoknak pihenőt adott a kapitány (nem nevezte meg, de Vinícius Júniorra gondolt). Mondani sem kell, hogy Raphinha sem úszta meg a fejmosást a kijelentéseiért, a média pedig már teljes erőből kongatja a csapat gyengesége miatt a vészharangot, igaz, abba egységesen belekapaszkodik minden médium, hogy legutóbb a 2002-es, vb-címmel záruló tornára jutott ki ilyen nyomorúságosan a brazil válogatott…

Foci vb 2026
2025.09.10. 07:51

Bolívia legyőzte Brazíliát, és még reménykedhet a vb-kijutásban

Kikaptak az argentinok is az utolsó fordulóban.

 

 

Legfrissebb hírek

Ideiglenes kapitánnyal próbálják meg kiharcolni a vb-pótselejtezőt a csehek

Foci vb 2026
5 órája

Válogatott: jövő hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
Tegnap, 14:42

Kék Cápák az egész világon – Moncz Attila publicisztikája

Foci vb 2026
2025.10.17. 23:39

Vb-selejtező: hosszabbított a koszovóiak kapitánya

Foci vb 2026
2025.10.17. 14:12

Válogatott: hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az örmények elleni mérkőzésre

Magyar válogatott
2025.10.17. 13:33

Lukács Dániel a góljánál nem gondolt semmire, a gólpasszánál eksztázist érzett

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:43

Vb 2026: több mint egymillió jegyet értékesítettek

Foci vb 2026
2025.10.16. 19:20

Marco Rossi csapata a tíz legerősebb európai válogatott közül immár hat ellen szerzett pontot

Magyar válogatott
2025.10.16. 15:48
Ezek is érdekelhetik