Felkészülés: betalált Rocchi is, győzött a Haladás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.14. 18:36
A labdarúgó NB I tavaszi rajtját a 15. helyen váró Haladás szombaton 4–3-ra győzött az osztrák harmadosztályú Lafnitz vendégeként.

Gaál Bálint közelről lőtt korai gólját azonnal megválaszolták az osztrákok, a Haladás mégis kétgólos előnnyel mehetett pihenni: előbb Raffaele Alcibiade fejjel, majd Tommaso Rocchi lábbal talált be egy-egy kipattanó labdából.

A vendéglátók a második félidőben egyenlítettek, csakhogy a 85. percben jött Leandro Martínez, és 14 méterről a hálóba bombázta a Haladás győztes gólját – derült ki a szombathelyiek hivatalos honlapjának beszámolójából, amely szerint a két csapat kemény, jó iramú mérkőzést vívott egymással.

A Haladásból Halmosi Péter és Andrea Mancini betegség, Katona Máté sérülés miatt hiányzott, és Dudás Ádám sem lépett pályára, mert a térde még nem bírja a meccsterhelést.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SV LAFNITZ (osztrák)–HALADÁS 3–4 (1–3)
Lafnitz, 200
néző
HALADÁS: Rózsa D. (Branescu, 46.) – Angyal (Schimmer, 72.), Fehér Z. (Devecseri, 46.), Alcibiade (Nagy P., 46.), Jánvári – Jagodics M., Iszlai (Németh M., 62.) – Gaál, Radó, L. Martínez – Rocchi (Vieira, 78.). Edző: Szentes Lázár
A Haladás gólszerzői: Gaál (7.), Alcibiade (17.), Rocchi (38.), L. Martínez (85.)

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
16 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
21 órája

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

Keita és Szevikjan betalált, negyedik felkészülési meccsét is megnyerte a Fradi

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 13:24

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 19:55
Ezek is érdekelhetik