Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.07.27. 09:54
null
Az új igazolás, Matheus Cunha is megünnepelte a manchesteri gólszerzőt (Fotó: Getty Images)
A Manchester United 2–1-es győzelemmel kezdte meg előszezonbeli amerikai túráját a West Ham United ellen a Premier League felkészülési tornáján. A mérkőzés hőse Bruno Fernandes volt, ugyanis csapata mindkét gólját ő szerezte – a másodikat egy látványos távoli lövéssel.

Rasmus Höjlund már az 1. percben közel járt a gólhoz, de lövése a kapufán csattant. Bruno Fernandes az első találatát büntetőből szerezte, miután Alphonse Areola kapus szabálytalankodott Ayden Heavennel szemben.

A portugál válogatott középpályás második gólja egy technikás, távoli lövés volt. Jarrod Bowen szépített a második félidőben, egyenlíteni viszont nem tudott a West Ham United.


A Manchester Unitednek ez volt az első sikere a nyáron. Ruben Amorim csapatára az AFC Bournemouth és az Everton vár még a Premier League Summer Series keretében.

Utóbbi két csapat szombat esti találkozóján a liverpooliak háromgólos vereséget szenvedtek.


LABDARÚGÁS
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Everton–AFC Bournemouth 0–3 (Billing 55., Ouattara 59., Adu-Adjei 69.)
Manchester United–West Ham United 2–1 (Bruno Fernandes 5. – 11-esből, 52., ill. Bowen 63.)

 

Legfrissebb hírek

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
6 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
7 órája

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
11 órája

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
23 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:24

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:10

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44
Ezek is érdekelhetik